Orvosmeteo: hőséggel indul az ősz

Fronthatásra továbbra sem kell készülnünk, a kánikula és a parlagfű extrém magas pollenkoncentrációja azonban megterhel minket.

Vasárnap is többnyire napos időnk lesz, csupán kevés felhőt lehet az égen. Csapadékra csak kicsi az esély, az északi és a nyugati tájakon azonban egy-egy helyen előfordulhat zápor vagy zivatar a délutáni, kora esti órákban.

fiatal nő vizes zsebkendővel hűti magát a hőségben
Hőséggel indul az ősz. Fotó: Getty Images

Az Alföldön és az Északi-középhegység térségében időnként élénk lökések is kísérhetik az északkeleti, keleti irányú szelet. Estére azonban már mérséklődik a légmozgás. A legmelegebb délutáni órákban 31 és 36 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 18 és 28 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma – az északkeleti tájak kivételével – nagy területen 25 fok felett, délkeleten pedig néhol akár 27 fok közelében is alakulhat a napi középhőmérséklet. Délután az északi, illetve nyugati határhoz közeli területeken, esetleg a hegyvidékek felett kedvező feltételek lehetnek egy-egy zivatar kialakulásához. Viharos széllökés, lokálisan intenzív csapadék, esetleg kisebb szemű jég is előfordulhat.

2,3 fokot is mértek már ezen a napon

A szeptember 1-jén valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 2,3 Celsius-fokot 1940-ben jegyezték fel, Salgótarján településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2015-ben mért eredmény tartja, amikor 3,9 fokot mutattak a hőmérők Dombegyház településen.

Pokoli napok várnak az allergiásokra

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint még néhány napig kiélvezhetjük a frontmentes időt. A következő napokban azonban a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte nagyon magas, a keleti országrészben pedig sokfelé extrém magas lesz. A hőség ugyanis különösen kedvező a parlagfű virágporának terjedéséhez. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!