Orvosmeteo: hidegfronti hatás kínozza az érzékenyebbeket

Vasárnap is több helyen lehet 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet, azonban heves zivatarokra is készülnünk kell.

Vasárnap délelőttre már az északkeleti, keleti tájakon is megszűnik a csapadék, így egy átmeneti csapadékszünet következik. A délután során azonban az északnyugati tájakra újabb záporok, akár heves zivatarok is lecsaphatnak.

kislány esernyővel áll az esőben
Ma is heves zivatarokra számíthatunk. Fotó: Getty Images

Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, zivatarok idején azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmelegebb délutáni órákban 27 és 33 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 20 és 26 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint az egész országra vonatkozóan figyelmeztetés van érvényben a zivatarok veszélye miatt – Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében másodfokú, másutt elsőfokú. Emellett több helyen viharos széllökés, jégeső és felhőszakadás is várható. Délen, délkeleten azonban még így is meghaladhatja a 25 Celsius-fokot a napi középhőmérséklet.

1,7 fokot is mértek már ezen a napon

A június 9-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 1,7 Celsius-fokot 2006-ban jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1996-ban mért eredmény tartja, amikor 35,8 fokot mutattak a hőmérők Mohácson.

Hidegfronti hatás okoz migrént

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint vasárnap átmenetileg hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Akik tehát érzékenyek az időjárás-változásokra, fejfájást, migrént, nehézkes gondolkodást és vérnyomás-csökkenést tapasztalhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!