Orvosmeteo: hidegfront jön, de lehűlést nem hoz

Egy hidegfront éri el a térségünket napközben, jelentős változást azonban nem hoz az elmúlt napokban tapasztalt hőmérséklethez képest.

Ködös, borongós lesz a mai időjárás, a Kiderül előrejelzése szerint napközben hidegfront is okozhat kellemetlenségeket.

Napközben lassan zsugorodik a köd, elsősorban az Északi-középhegység területén tartósan meg is maradhat. Másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás idő várható. Délelőtt elvétve, majd délutántól észak, északnyugat felől csaknem országszerte várható időszakos eső. Délelőtt a déli szél helyenként megélénkül, majd délután északnyugatira fordul és több helyen lesz élénk, főként Sopron környékén előfordulhatnak erős széllökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 13 fok között várható, de a tartósan ködös tájakon ennél több fokkal hidegebb lesz. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Napközben egy hidegfront érkezik, jelentős lehűlést azonban ez sem hoz majd. A frontérzékenyek tünetei ugyanakkor felerősödhetnek miatta. Sokakat gyötörhet fejfájás, migrén, illetve a görcsös panaszok is felerősödnek. Az ízületi fájdalmak mérsékléséért javasolt egy reggeli átmozgató tornával kezdeni a napot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!