Orvosmeteo: élvezzük ki a frontmentes napokat

Kettészakad az ország pénteken – már ami az időjárást illeti. Jövő hét közepéig nem kell újabb fronthatással számolni.

A Dunántúlon – különösen a Nyugat-Dunántúlon – továbbra felhős időre számíthatunk, számottevő csapadék azonban nem várható. Ezzel szemben a Dunától keletre – a pára- és ködfoltok feloszlását követően – zavartalan napsütés várható.

fiatal nő a szabadban
Jövő hét közepéig nem kell újabb fronthatással számolni. Fotó: Getty Images

Megélénkül, néhol meg is erősödik a délkeleti, keleti szél. A legenyhébb délutáni órákban 12 és 18 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, Nyugat-Dunántúlon lesz a leghűvösebb. Késő estére pedig 3 és 12 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma a kritériumok szerinti veszélyes időjárási esemény nem várható. Így jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés.

-8,7 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 18-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -8,7 Celsius-fokot 2011-ben jegyezték fel Nyírlugos és Kakucs településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1939-ben mért eredmény tartja, amikor 28,3 fokot mutattak a hőmérők Kalocsán.

Frontmentes napok jönnek

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a következő napokban nem történik jelentős változás az ország időjárásában. Jövő hét közepéig nem kell fronthatással számolni. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!