Hajnalban jégkapargatás, délután verőfény – nagy hőingás várható!

Ma még szép, napsütéses idő várható, holnaptól azonban egyre több helyen lehet majd esőre számítani.

Az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható, az ország északkeleti, keleti harmadán a pára- és ködfoltok feloszlását követően derült maradhat az idő. Csapadék egyelőre nem lesz, holnaptól azonban egyre több helyen lehet esőre számítani. Hazánk nyugati felén többfelé megélénkül, Sopron és a Bakony térségében olykor meg is erősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 16 fok között várható, késő estére döntően 3 és 10 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében.

Fiatal nő ül a teraszajtóban és élvezi a napsütést.
Élvezd ki a napsütést, amíg lehet! Fotó: Getty Images

Fronthatással nem kell számolni. Nagy lesz a hőingás, ezért fontos a réteges öltözködés! Érdemes kihasználni a napsütést szabadidős programokra, mert a hét második felében már sok csapadék várható. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!