Orvosmeteo: egyelőre szép az idő, de közeledik a sarkvidéki hideg

A hétvégéig kellemes, napos őszi időjárásra számíthatunk a meteorológusok szerint, utána viszont jelentősebb lehűlés érkezhet.

Az északkeleti és délnyugati országrészben tartósabban megmaradhat ma az éjszaka képződött köd, másutt viszont sok napsütésre és kevés felhőre van kilátás. Csapadék nem valószínű – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A szél napközben északnyugati irányba fordul, de továbbra is gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 16 és 21 fok között alakul, bár a tartósabban felhős, ködös tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet.

Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek is nyugodt, panaszmentes napra készülhetnek. Mindezt egy anticiklonnak köszönhetjük, amely jelenleg meghatározza régiónk időjárását. Eközben viszont észak felől sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el Európa jelentős részét, és november elején a Kárpát-medencét is elérheti. Az előrejelzések szerint a hidegfront várhatóan szombaton ér ide, vasárnapra pedig többfokos lehűlést idéz már elő. Addig is azonban csalóka lehet a kellemesnek ható október végi napsütés: fontos, hogy rétegesen, kellően melegen öltözzünk. Már elkezdődött a náthaszezon, illetve a koronavírus is egyre többeket betegít meg az országban.

Holnap is nagyon hasonló időre számíthatunk, mint ma. Lesznek körzetek, ahol a hajnalra képződött köd és rétegfelhőzet tartósabban megmarad, másutt viszont délelőtt gyorsan feloszlik, átadva a teret a napsütésnek. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat, északkeleten néhol gyenge eső, zápor sem kizárt. A nappali csúcshőmérséklet 12 és 19 fok között várható.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A tovább szakadozó frontális felhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csepergő eső, rövid zápor csap kevés helyen fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.A csúcsérték általában 17 és 22 fok között alakul. Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.