Nappal melegebb, éjjel fagyos hideg – ettől lehetsz fáradékony, dekoncentrált

Lassan megindul a felmelegedés, de az éjszakák azért még keményen fagyosak lesznek a hét elején.

A zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet kiterjedése napközben csökken, javulnak a látási viszonyok, egyre többfelé kisüt a nap – írja a kiderul.hu. Főleg az Alföldön, a főváros térségében és a Dunántúl egyes tájain azonban tartósan borult körzetek is maradhatnak. Az északkeleti határvidéken, valamint a Dunántúlon viszont nagy területen végig derült, napos idő valószínű. Legfeljebb a borult, ködös vidékeken fordulhat elő jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás. A jellemzően keleti, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, legfeljebb Sopron környékén élénkülhet meg időnként. A csúcshőmérséklet -8 és +1 fok között valószínű. Késő estére -15 és -4 fok közé hűl le a levegő.

Nincs fronthatás

Ebben a helyzetben nem beszélhetünk fronthatásról, de a nagy hőingadozásnak  vannak orvos- és humánmeteorológiai hatása, amik részben attól függenek, hogy valaki a tartósan ködös–borult, illetve a napos–derült területeken tartózkodik.

fáradt középkorú nő
Sokakat megvisel a változékonyság - Fotó: Getty Images

Fáradékonyságot, levertséget tapasztalhatunk

Az erős éjszakai lehűlés, a napközben is alacsony hőmérséklet és a nagy napi hőingás fokozott alkalmazkodási munkát igényel a szervezettől. Ilyenkor gyakoribb a fáradékonyság, koncentrációcsökkenés, tompultság, különösen időseknél és krónikus betegségben szenvedőknél. A napfény hiánya miatt csökken a szerotonintermelés, ami levertséget, kedvetlenséget, aluszékonyságot okozhat. A borult, párás levegőben romlik a közérzet, sokan számolnak be fejfájásról, migrénszerű panaszokról, ingerlékenységről. A ködös körzetekben a légszennyező anyagok feldúsulhatnak, ami irritálja a légutakat, fokozza az asztmás, COPD-s tüneteket, köhögést, légszomjat válthat ki.

Lesz, aki jól jár

A derült, napos területeken ezzel szemben kifejezetten kedvezőbbek a hatások. A napsütés javítja a hangulatot, élénkíti az idegrendszert, segíti a napi biológiai ritmus stabilizálását. Ugyanakkor a nagyon hideg levegő itt is összehúzza az ereket, ami érzékenyeknél vérnyomás-emelkedést, szívpanaszokat, mellkasi szorítást válthat ki. Szív- és érrendszeri betegeknek ilyenkor különösen fontos a réteges öltözködés és a hirtelen terhelés kerülése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?