Mutatjuk, milyen idő lesz hétvégén (2021.11.18.)

Hűvös, felhős, ködös időre kell készülnünk az előttünk álló napokban. Számottevő változás a hétvégén sem valószínű, a nap csak időszakosan mutatja majd meg magát.

Ma délelőtt fokozatosan elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Ezzel együtt a keleti, északkeleti országrészben tartósan borult körzetek is előfordulhatnak - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Néhol kisebb eső, szitálás is kialakulhat, az északnyugati szél pedig nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 12 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.

Változóan felhős, hűvös időre számíthatunk az elkövetkező napok során
Változóan felhős, hűvös időre számíthatunk az elkövetkező napok során. Fotó: Getty Images

Éjszaka észak felől ismét megnövekszik a felhőzet. Néhol köd is leereszkedhet, valamint helyenként gyenge eső, a ködös tájakon szitálás is lehetséges. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de a magasabban fekvő helyeken élénk, erős lökések is lehetnek. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 3 és plusz 7, hajnalra mínusz 3 és plusz 4 fok közé hűl vissza. Pénteken a legtöbb helyen erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estefelé szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. Az ország északkeleti harmadában helyenként gyenge eső is várható, továbbá megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, nyugati szél. A nappali csúcshőmérséklet 4 és 13 fok között alakul, az északkeleti megyékben az alacsonyabb értékekkel.

Hétvégén is marad a felhős idő

Ami a hétvégét illeti, bár szombat reggelre az északkeleti és a délnyugati országrészben egyaránt számíthatunk köd- és rétegfelhőzet-képződésre, napközben azonban ezek feloszlanak, és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. Számottevő csapadék nem valószínű, ugyanakkor az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet a hajnali mínusz 2 és plusz 7 fok közötti minimumok után 8-13 fokig emelkedik napközben, mindazonáltal a tartósabban felhős északkeleti részeken néhány fokkal hidegebb is lehet. Vasárnap ismét nagy területen köd és rétegfelhőzet képződhet reggelre, amely aztán napközben ritkul. Az ország nagy részén párás időre van kilátás, de helyenként a nap is kisüt. Számottevő csapadék nem valószínű, csupán a ködös területeken fordulhat elő némi szitálás. Élénk lesz viszont a délire forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.

Érdemi változás a jövő hét elején sem valószínű. Hétfő reggelre ismét sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, majd napközben fokozatosan felszakadozik. Közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Számottevő csapadék nem várható, azonban helyenként szitálás, a délnyugati országrészben gyenge eső előfordulhat, valamint helyenként megélénkülhet az északi, északkeleti szél. A nappali maximumok 6 és 11 fok között alakulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!