Mutatjuk, mikor jön a lehűlés (2022.01.03.)

Az évszakhoz képest kellemes időre számíthatunk ma, némi napsütés mellett a hőmérő higanyszála napközben akár 15 fokig is emelkedhet. A hét második felében aztán lehűlés kezdődik, illetve a meteorológusok szerint hó is érkezhet.

Változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk ma, főként az északi megyékben. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, illetve északon megerősödik a nyugatira forduló szél - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul. Éjszaka nyugat felől erősen befelhősödik az ég, az éjszaka második felében pedig néhol kevés eső is eshet, míg a kezdetben kevésbé felhős tájakon párásság, köd képződhet. A levegő hőmérséklete késő estére 2-8, hajnalra mínusz 2 és plusz 6 fok közé hűl vissza.

Hosszabb-rövidebb időszakokra sokfelé kisüthet ma a nap
Hosszabb-rövidebb időszakokra sokfelé kisüthet ma a nap. Fotó: Getty Images

Holnap általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, és elsősorban az ország északi, északkeleti felén fordulhat elő helyenként eső. A déli, délnyugati szelet többfelé kísérhetik erős, néhol viharos lökések. A nappali maximumok 6 és 14 fok között változhatnak: északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton a melegebb. Hasonló időjárásra van kilátás szerdán is. Több helyen várható eső, záporeső, valamint az esti, éjjeli órákban északnyugaton és a hegyekben néhol akár havas eső, hó. A délnyugati, majd északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős, estétől az Észak-Dunántúlon időnként viharos lökések kísérik. Napközben a hőmérséklet 6 és 12 fok közé emelkedik.

Csütörtökön az összefüggőbb felhőzet délkelet felé halad tovább, estére el is hagyja az ország területét. Mögötte felhőátvonulások, gomolyfelhők és több-kevesebb napsütés érkezik napközben, estére pedig csaknem mindenhol kiderül az ég. Ezzel együtt helyenként még előfordulhat zápor, hózápor, illetve az északnyugati, nyugati szelet többfelé kísérhetik erős széllökések. A hajnali mínusz 7 és plusz 3 fok közötti minimumok után a délutáni órákra 3 és 8 fok közé melegszik fel az idő. Pénteken fátyolfelhőzet érkezik az ország fölé, amely a nap második felében északnyugat felől meg is vastagodhat, mindazonáltal számottevő csapadékra nem kell számítani. Többfelé élénk, a Kisalföld térségében néhol erős lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet. Nappal 0 és 6 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.

Ami a hétvégét illeti, szombaton többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és szórványosan előfordulhat hó vagy vegyes halmazállapotú csapadék. A légmozgás mérsékelt marad, a hőmérséklet délutánra 0 és 7 fok közötti maximumokat érhet el. Vasárnap gyengén és erősen felhős területekre, illetve időszakokra is számítani lehet. Jelentős mennyiségű csapadék viszont nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!