Mutatjuk, meddig marad az indián nyár (2019.10.24.)

Kifejezetten szép, kellemes napokra számíthatunk a hét hátralevő részében, jövő héttől azonban jelentős lehűlés várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma túlnyomóan derűs, száraz időben lesz részünk. A légmozgás elsősorban a Kisalföldön élénkülhet meg, illetve helyenként meg is erősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok körül alakul.

A héten még marad a napos, csapadékmentes indián nyár
A héten még marad a napos, csapadékmentes indián nyár. Fotó: iStock

Csapadék éjszaka sem várható, habár többfelé képződik majd pára, köd. Sűrűbb ködtakaróra főként a Dunántúl nyugati és déli részén kell számítani. Hajnalra 4-11 fokig hűl vissza a levegő hőmérséklete. Péntek délelőttre feloszlik az éjszaka leszállt köd és rétegfelhőzet, ezt követően pedig ismét derült, napos idő várható mérsékelt légmozgással, csapadék nélkül. Napközben a hőmérő higanyszála 21-26 fokig emelkedik.

Jelentős változás a hétvégén sem várható, a hajnalban képződött köd feloszlását követően szombaton és vasárnap is kellemes, napsütéses időre, illetve 20 fok feletti nappali maximumokra van kilátás. A tartósan ködös, felhős tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lehet. Hétfőn erősen megnövekszik a felhőzet, helyenként záporok is előfordulhatnak, miközben megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugatira, északira forduló szél. Délkeleten még 20 fok körüli csúcshőmérsékletet mérhetünk majd, az északnyugati tájakon viszont mindössze 10 fokos maximum is lehetséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.