Mutatjuk, meddig marad a hőség (2020.09.15.)

Ma és holnap még kitart a nyárias meleg, a hét második felétől azonban enyhülés várható, így valószínű, hogy egyes tájakon már a 20 fokot sem éri majd el a nappali csúcshőmérséklet.

Derült vagy legfeljebb gyengén felhős idő várható ma csapadék nélkül, valamint a szélmozgás is mérsékelt marad - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Napközben a levegő 27-33 fokig melegszik fel, majd késő estére 16-23, hajnalra 10-17 fokig hűl vissza. Csapadékra éjszaka sincs kilátás, zömében derült, az északkeleti megyékben gyengén felhős lesz az idő. Holnap több órás napsütés mellett gomolyfelhőkre és egyre több fátyolfelhőre számíthatunk, csapadékra viszont továbbra sem. A nappali csúcshőmérséklet ismét magasan, 27-32 fok körül alakul.

A hét második felétől ősziesebbre fordul az idő
A hét második felétől ősziesebbre fordul az idő. Fotó: Getty Images

Csütörtökön aztán hosszabb-rövidebb napsütés mellett egyre többfelé megnövekszik a felhőzet. Szórványosan már előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, kezdetben főként a nyugati és északi országrészben, majd fokozatosan egyre többfelé. A szél északira fordul, sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, illetve zivatarok térségében viharos lökésekre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet ugyanakkor ismét eléri a 25-31 fokot.

Pénteken már enyhébb lesz az idő. Csökken a felhőzet, általában véve sok napsütés várható, de eleinte főleg a déli és középső országrészben még sok gomolyfelhő lehet az égen. Ezen felül a reggeli, délelőtti órákban néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északi, északkeleti szél ismét több helyütt megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat. Napközben a hőmérő higanyszála immár csupán 19-24 fokig kúszik majd fel. Hétvégén már újra sok napsütésre számíthatunk csapadék nélkül, többnyire mérsékelt légmozgással. Szombaton és vasárnap a nappali maximumok 21-26 fok között alakulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.