Mutatjuk, hol csap le zivatarral a hidegfront

Egy hidegfront felhőzete vonul át felettünk, így több helyen záporra, zivatarra is készülnünk kell.

Kedden az átvonuló hidegfront felhőzete délkelet-kelet felé terjeszkedik. A legkevesebb napsütés az ország északnyugati várható, míg a legtöbb napfényben az ország délkeleti felén élőknek lesz részük. Napközben egyre több helyen várható zápor, zivatar, a Tiszántúlra viszont csak este érkezhet meg a csapadék – olvasható a Kiderül előrejelzésében .

A hidegfront érkezésével északnyugatira fordul és megerősödik a szél. Zivatarok idején viharos lökésekre is számíthatunk. Az ország északnyugati felén 25 és 32, délkeleten pedig 32 és 38 Celsius-fok között alakulnak a maximumértékek. Késő estére 20-27 fokig csökken a hőmérséklet.

időjárás
A héten többször is részünk lehet egy-egy nyári záporban. Fotó: Getty Images

A hét további részében is elázhatunk

Szerdán sok napsütésre számíthatunk, de azért felhők is lesznek az égen. Általában száraz idő várható, de elvétve egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. Megélénkül az északi-északnyugati szél. A legmelegebb órákban jellemzően 29 és 34 fok közötti értékeket mérhetünk.

Általában véve a csütörtök is száraz lesz, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. A hajnali 12-21 fokról 29-36 fokig melegszik a levegő.

Pénteken leginkább napos, enyhén felhős időre van kilátás. Estétől azonban egy vastagabb felhőzet érkezhet a nyugati, északnyugati megyék fölé. Napközben kicsi a csapadék esélye, este viszont már szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, főként a Nyugat-Dunántúlon. A délutáni órákban 30-37 fokot mutathatnak a hőmérők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.