Orvosmeteo: mutatjuk, mikor érkezik az újabb front

Hétfőn éjszaka érkezik a következő frontrendszer. Addig tehát nem kell fronthatástól tartani.

Pénteken túlnyomóan derült, esetleg néhol fátyolfelhős lesz az ég. Csapadékra nem kell készülni.

fiatal nő a szabadban tavasszal
Még kiélvezhetjük a front- és csapadékmentes napokat. Fotó: Getty Images

A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, máshol azonban mérsékelt marad a légmozgás. A legenyhébb délutáni órákban 17 és 22 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig -2 és +10 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenségre nincs kilátás, így jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés.

-22,5 fokot is mértek már ezen a napon

A március 7-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -22,5 Celsius-fokot 1940-ben jegyezték fel Putnokon. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1920-ban mért eredmény tartja, amikor 24,9 fokot mutattak a hőmérők Siófokon.

Megvan, mikor jön a következő front

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint hétfőn éjszaka érkezik a következő frontrendszer. Addig azonban nem kell fronthatástól tartani. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!