Itt lesznek zivatarok a következő napokban (2021.08.24.)

Változékony időre készülhetünk az elkövetkezőkben: sok napsütésben lesz részünk, de záporra, néhol zivatarra ugyancsak számítani kell. Részletes előrejelzés csütörtökig.

Kedden a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és főleg az ország északi felében alakul ki napközben zápor. Sőt: az északkeleti megyékben helyenként zivatar is előfordulhat - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Számítsunk arra is, hogy többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél, ami estétől északira fordul. Zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat! 22, 27 fok közötti maximumokat mérhetünk, keleten, délkeleten lesz a melegebb.

Nem maradunk eső nélkül a következő napokban.
Nem maradunk eső nélkül a következő napokban. Fotó: Getty Images

Milyen lesz a szerda?

Szerdán az ország nagyobb részén fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést, gomolyfelhőkre elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk. A legtöbbet az északnyugati, északi megyékben élők élvezhetik a napsütést. Helyenként előfordulhat zápor, többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik az északi szelet. A csúcsérték 20 és 25 fok között lesz.

Előrejelzés csütörtökre

Csütörtökön az ország nagy részén többórás napsütés valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel, a délutáni, esti órákban azonban északnyugat felől egy hidegfront összefüggőbb felhőzete húzódhat egyre beljebb. Bár napközben az ország nagy részén még nem lesz számottevő csapadék, a késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső - záporeső, egy-egy zivatar is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.