Orvosmeteo: fokozatosan enyhülnek a hideg reggelek

Pénteken főként napos, ám néhol felhős idő várható. Csapadékra és frontra ma sem kell készülnünk.

Az ország legnagyobb részén zavartalanul napos időre van kilátás pénteken. A Dunántúl nyugati felén azonban felhős lehet az ég, és a felhőzet kissé kelet felé is terjedhet. Csapadékra azonban nem kell készülni.

kislány a radiátor mellett ülve reggelizik
Fokozatosan enyhülnek majd a hideg reggelek. Fotó: Getty Images

A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csupán az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, a Fertő és Sopron környékén pedig akár erős széllökések is. A legenyhébb délutáni órákban 3 és 7 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig -8 és 0 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenségre nincs kilátás, így jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés.

+20 fokot is mértek már ezen a napon

A február 21-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -24,2 Celsius-fokot 1978-ban jegyezték fel Nagykanizsán. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1966-ban mért eredmény tartja, amikor 19,9 fokot mutattak a hőmérők Homokszentgyörgyön.

Még pihenhetnek egy kicsit a frontérzékenyek

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatás továbbra sem várható. Fokozatosan enyhülnek a hideg reggelek. A légnyomás csökkenni kezd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.