Humánmeteo: fullasztó péntek jön (2018.07.19.)

Pénteken nem érinti front a térségünket, de a fülledt idő megnehezíti az asztmások napját.

Pénteken fronthatás nem érvényesül térségünkben, de a fokozottan érzékenyeknél főleg a Duna vonalától keletre eső területeken kettősfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek. Az itt élőknél elsősorban fejfájás, rossz közérzet és alvászavar okozhat gondot. A fejfájás enyhítésére fogyasszunk el egy csésze csalánteát, az alvászavarra pedig megoldást jelenthet lefekvés előtt egy csésze levendulatea.

Fülledt idő jön helyenként esővel

A szív- és a keringési rendszer megbetegedéseivel küzdők is nehéz nap előtt állnak: náluk vérnyomás-ingadozás és szédülés jelentkezhet. Az érintettek napi 2-3 csésze galagonyatea vagy más galagonyakészítmény fogyasztásával mérsékelhetik a panaszokat, és a megterhelő fizikai munkát is érdemes ezeken a napokon kerülni. A Dunántúlon melegedni kezd az idő, a melegfrontra fokozottan érzékenyeket migrénes fejfájás gyötörhet, és fáradékonyabbak is lehetnek a kelleténél. A fejfájás megelőzhető úgy is, ha elég folyadékot fogyasztunk, ha pedig fáradtak vagyunk, kávé helyett inkább az élénkítő zöld teát válasszuk! A szeles idő tovább fokozhatja a panaszokat.

A fülledt idő miatt sokakat légszomj és nehézlégzés kínozhat
A fülledt idő miatt sokakat légszomj és nehézlégzés kínozhat

A tiszántúli és északkeleti területeken napközben záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Több helyen fülledtté válik a levegő, ami miatt sokan nehézlégzést, légszomjat , mellkasi panaszokat tapasztalhatnak. Az idősek, krónikus betegek és asztmások állapota zivatarok idején jelentősen romolhat, ezért ne végezzenek megerőltető fizikai munkát.

Miért fontos a C-vitamin? Kattintson ide !

A Dunántúlon felszakadozik a felhőzet és túlnyomórészt napos idő várható. Az ország ezen részein az UV sugárzás elérheti a nagyon erős fokozatot. Lehetőség szerint délután 11 és 15 óra között kerüljük a napot, húzódjunk árnyékos helyre vagy légkondicionált helységbe. Amennyiben mégis a szabadban töltjük ezt az időszakot, viseljünk szalmakalapot és bevizsgált, UV szűrős napszemüveget.

Bőrünk védelme érdekében használjunk 30-40-es faktorszámú fényvédő szereket és világos, természetes anyagból készült ruházatot! A kiszáradás elkerülése érdekében a folyadékbevitelre fokozottan figyeljünk, testtömegtől és fizikai állapottól függően fogyasszunk napi 2-3 liter tiszta vizet vagy facsart gyümölcslevet. Kerüljük a zsíros ételeket: válasszuk helyettük inkább a gyümölcsöket, a halételeket és az olajos magvakat!

Az egyre melegebb időben a pollenhelyzet romlik, nő a pollenterhelés. Az allergiások tünetei felerősödhetnek, ezért ajánlott kerülni a parkos, erdős területeket és a réteket - írja a Meteo Klinika .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +10 °C

Döntően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás.Hajnalra általában 10 és 18 fok közé, a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken több fokkal 10 fok alá is hűlhet a levegő. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?