Orvosmeteo: migrén, ingerlékenység, tompaság lesz a mai menü

Hétfőn többfelé lehet zápor, zivatar. A szél is megélénkül. A hidegfrontra érzékenyeknek nehéz napjuk lehet.

Északnyugat, nyugat felől tovább csökken a felhőzet, de napközben a Dunántúlon és a középső tájakon már inkább csak gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Elszórtan záporok alakulhatnak ki ezeken a vidékeken, délután pedig az Alpokalján egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. Keleten, északkeleten egész nap borult maradhat az ég, ugyanakkor tartós eső csak egyre kevesebb helyen várható.

fejfájással küzdő nő
A hidegfrontra érzékenyeknek nehéz napjuk lehet. Fotó: Getty Images

Az északira forduló szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon pedig erős, nyugaton néhol akár viharos lökések is kísérhetik. A legenyhébb délutáni órákban 10 és 15 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, de a tartósabban borult, csapadékos északkeleti részeken kicsit hűvösebb is lehet. Késő estére pedig 5 és 11 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma délután a nyugati határszél közelében egy-egy zivatarra is van esély. Ezért Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén elsőfokú riasztás van érvényben.

27,8 fokot is mértek már ezen a napon

A március 31-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -12,1 Celsius-fokot 1931-ben jegyezték fel Túrkeve településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1975-ben mért eredmény tartja, amikor 27,8 fokot mutattak a hőmérők Békéscsabán.

Migrén, ingerlékenység, tompaság lesz a mai menü

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint hétfőn a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg a leginkább az időjárás. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, migrén és ingerlékenység. Megnyúlhat továbbá a reflexidő, ezért a közlekedésben résztvevőknek fokozott óvatosság javasolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!