Orvosmeteo: nagy lehűlés terheli meg a szervezetünket

Napsütésben, záporokban, de néhol még jégesőben is részünk lehet vasárnap. A melegfront nyomában érkezett hidegfront jelentősen megterhelheti még az egészségesek szervezetét is.

Vasárnap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett általában néhány, míg a déli országrészben többórás napsütés várható. Egyre többfelé számíthatunk azonban záporra, zivatarra – a legkésőbb és a legkisebb eséllyel a déli országrészben.

esőkabátot viselő fiatal nő
Napsütésben, záporokban, de néhol még jégesőben is részünk lehet vasárnap. Fotó: Getty Images

Többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik a nyugatias szél, a zivatarok környezetében pedig átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban 20 és 29 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. A tartósabban felhős északi, északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb, míg az Alföldön a legmagasabb értékeket. Késő estére pedig 16 és 22 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a reggeli, délelőtti óráktól ismételten zivatarok kialakulására kell számítani, a legnagyobb valószínűséggel az ország északi felén. Környezetükben viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás is előfordulhat. A Nyugat-, illetve Közép-Dunántúlon egy-egy intenzívebb cella is kialakulhat, 2 centiméter körüli jégesővel, illetve felhőszakadás-szerű csapadékkal.

-3,4 fokot is mértek már ezen a napon

A május 5-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -3,4 Celsius-fokot 1914-ben jegyezték fel Nyíregyházán. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1946-ban mért eredmény tartja, amikor 32 fokot mutattak a hőmérők Kaposváron.

Nagy lehűlés terheli meg a szervezetünket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon. Ez nagyjából 10 fokos lehűlést hoz magával, ami igencsak megviselheti a szervezetünket. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!