Akár 5 centi hó is hullhat (2021.11.30.)

Kedd délután egy csapadéktömb érkezik térségünkbe északnyugat felől, amely havas esőt és havat hozhat.

Kedden délelőtt még főként napos időre van kilátás. A déli óráktól azonban északnyugat felől melegfront érkezik, hatására pedig megnövekszik és megvastagszik a felhőzet - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

időjárás, havazás
Akár 5 centi hó is hullhat. Fotó: Getty Images

Itt számíthatunk havazásra

Délután és este több helyen készülni kell csapadékra. Elsősorban a Dunántúl északi felében, valamint a főváros környékén és az Északi-középhegység térségében számíthatunk havas esőre és havazásra. A várható hó mennyisége jellemzően 5 centiméter alatti lesz, a magasabban fekvő területeken viszont akár az 5 centit is meghaladó, tapadó hóréteg is összegyűlhet. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a csapadék várható mennyiségével és halmazállapotával kapcsolatban jelentősen bizonytalanak az előrejelzések. A nyugati, délnyugati szelet erős lökések kísérhetik, a hegyekben pedig akár viharos széllökések is előfordulhatnak.

Hideg napunk lesz

A legmelegebb órákban 2 és 7 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, késő estére viszont -1 és +5 fok közé hűl a levegő. Este általában borult lesz az ég, csak északkeleten van esély átmeneti felszakadozásra. Az éjszaka második felére már csak gyenge csapadékhullás várható. A hőmérséklet hajnalban többnyire 0 és +5 fok között alakul, ám a kevésbé szeles északkeleti határvidéken még pár fokkal hidegebb is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!