Életmód
Okosgyógyszer
Alrovatok
Gördülő egészségügy, 1000 helyszín, 4 millió vizsgálat
?Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020? keretében idén is folytatódik a komplex szűrés céljából indított országjárás. Az elmúlt hat évben több mint 1000 helyszínen, 4 milliónál is több vizsgálatot végeztek a speciális szűrőállomáson megjelent több mint 300;nbsp;000 embernél. A kezdeményezés;nbsp; célja az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése, kiszűrése.
Nyúltejben is termeltethető véralvadási faktor
Kutatók már olyan transzgénikus nyulat is létre tudtak hozni, amely a tejben termeli az emberi VIII-as véralvadási faktort. Noha mindez egy állattenyésztési kutatás ?mellékterméke?, az eredmény a hemofília kezelésének szempontjából is figyelemre méltó.
Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.