Észrevétlen lopakodó: időben kell védekezni a COPD ellen

A COPD, vagy teljes nevén krónikus obstruktív tüdőbetegségbetegség észrevétlenül lopakodik be a betegek életébe, sokszor egészen későn, már szinte csak végstádiumban ismerik föl. Pedig korai diagnózisa kulcsfontosságú lenne, hiszen kezelési esélyei az idő előrehaladtával egyre romlanak.

A COPD, vagy teljes nevén krónikus obstruktív tüdőbetegségbetegség észrevétlenül lopakodik be a betegek életébe, sokszor egészen későn, már szinte csak végstádiumban ismerik föl. Pedig korai diagnózisa kulcsfontosságú lenne, hiszen kezelési esélyei az idő előrehaladtával egyre romlanak.

A dohányosok rendszerint természetesnek veszik, hogy egyre gyakrabban köhögnek, könnyen kifulladnak, néha pedig még a legegyszerűbb feladatok elvégzése is nehezükre esik. Pedig súlyos gond, hogy ezeknek a tüneteknek a megjelenését, lassú előrehaladását figyelmen kívül hagyják, hiszen ezzel éppen a betegség súlyosbodását segítik. Persze ahhoz, hogy a COPD kialakuljon, nem is feltétlenül kell dohányozni: a betegség rizikóját az is növeli, ha valaki éveken keresztül kormot vagy port lélegez be, de akár a légszennyezés is kiválthatja ezt a kórt.

Az érintettek legtöbbje gyakran már előrehaladott állapotban van, mikor rájön, hogy az egészségügyi állapota milyen mértékben romlott. Pedig a betegség kezelhető lenne, méghozzá annál hatékonyabban, minél hamarabb megkezdik a terápiáját.

Az érintettek legtöbbje gyakran már előrehaladott állapotban van, mikor rájön, hogy az egészségügyi állapota milyen mértékben romlott

Az érintettek legtöbbje gyakran már előrehaladott állapotban van, mikor rájön, hogy az egészségügyi állapota milyen mértékben romlott

Miután COPD-t diagnosztizáltak egy betegnél, az orvos célja, hogy kezelje a tüneteket, azaz csökkentse a légszomjat, javítsa a terhelhetőséget és megfékezze az betegség romlását. A beteg állapota az idő múlásával folyamatosan romlik, ezért fontos, hogy a kezeléssel lelassítsák ezt a folyamatot. Az orvosok hasonló hörgőtágító kezelést írnak elő, mint az asztmás betegek esetében. A belégző készülékekben alkalmazott hörgőtágító megnyitja a légutakat, így több levegő juthat be a tüdőbe, illetve onnan ki. Ma már többféle olyan hörgőtágító van forgalomban, amelyet kifejezetten COPD kezelésére fejlesztettek ki, és amelyeknek köszönhetően a betegség tünetei jelentősen mérsékelhetők, emellett pedig csökkenthető a betegség akut fellángolásának kockázata is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.