Előre tör az idegtudomány

Az idegrendszeri betegségeket gőzerővel kutatják, már a Parkinson-kór esetében is körvonalazódik egy olyan új készítmény, amelyet célzottan juttatnak be az agyba, és amely képes megakadályozni a dopamintartalmú sejtek rohamos fogyását, vagyis a betegség okát. Az idegtudományban ma igazi forradalom zajlik.

Az idegrendszeri betegségeket gőzerővel kutatják, már a Parkinson-kór esetében is körvonalazódik egy olyan új készítmény, amelyet célzottan juttatnak be az agyba, és amely képes megakadályozni a dopamintartalmú sejtek rohamos fogyását, vagyis a betegség okát. Az idegtudományban ma igazi forradalom zajlik.

A 2000-es évek első évtizedétől drámai fejlődés kezdődött az idegrendszer kutatásában. Számos agyi, idegi folyamatot eddig elképzelhetetlen részletességgel vizsgálhattak, és jóval pontosabban megérthettek, mint korábban. Ezek alapján várhatóan sok orvosi tankönyvet kell majd újraírni. Másrészt az új eredményekre alapozva a jövőben mindenképpen gyorsabban és sikeresebben lehet majd gyógyítani az idegrendszer betegségeit ? áll a Magyar Tudományos Akadémia közleményében.

A fejlődésnek három alapvető módszertani-technológiai pillére van. Az első az idegi aktivitásban szereplő egyes molekulák funkciójának minden korábbinál pontosabb vizsgálati lehetősége, azaz a molekuláris biológia betörése az idegtudományba. A második az egyes idegsejttípusok, agyterületek tetszés szerinti ki- és bekapcsolásának lehetősége, az úgynevezett optogenetika alkalmazása. A harmadik a mikroszkópos vizsgálatok óriási fejlődése, azaz a szuperrezolúciós képalkotás elterjedése.

A molekuláris biológia módszereivel az vált lehetővé, hogy a kutatók tetszés szerint vizsgálják a molekulákat. Jó példa erre az, amikor az idegrendszer egyik legfontosabb ingerületátvivő anyagát, a GABA (gamma-amino-vajsav) nevű vegyületet vizsgálták. Az ezt érzékelő receptorokból nagyon sokféle létezik, ezeken hat az idegrendszer gyógyszereinek jelentős része. Állatkísérletekben ma már megoldható az is, hogy a kutatók kiválaszthassanak egyet a sokféle GABA-receptorból, azt módosítsák, és csak ennek az egynek a hatását vizsgálják különféle tevékenységekben, például az egyes idegrendszeri betegségek kialakulásában.

Ha az egyes molekulák szerepe, működésük pontos helye tisztázódik, akkor ezt fel lehet használni a célzott gyógyításban. Ennek köszönhető, hogy ma már vannak olyan klinikai próbák, amelyek során egészen súlyos esetekben ?hasznos? vírusok segítségével fehérjéket, ingerületátvivő anyagokat, gyógyszermolekulákat juttatnak be az emberi agyba azért, hogy lokálisan fejtsék ki a hatásukat. Az ilyen kutatások eredményeként már a Parkinson-kór esetében is körvonalazódik egy olyan új készítmény, amelyet célzottan juttatnak be az agyba, és amely képes megakadályozni a dopamintartalmú sejtek rohamos fogyását, vagyis a betegség okát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?