Aki régen frászt kapott, az nem egy nyaklevessel lett ?gazdagabb?, hanem egy ijesztő epilepsziás roham lett úrrá rajta, amivel a környezete nemigen tudott mit kezdeni. Szent tébolynak, megszállottságnak hitték ezt az agyi rendellenességet, és ennek megfelelően igyekeztek kezelni. Még ma is sok tévhit övezi az epilepsziát, pedig ez a betegség ? köszönhetően a modern terápiáknak ? kifejezetten jól kordában tartható.
Kasztrációval a szent betegség ellen
Egyiptomi és kínai gyógyítók is beszámoltak már az ókorban az epilepsziáról, de Hippokratész és az indiai Atreya volt az első, aki nem valamiféle démoni átoknak, hanem az agy hibás működésének feltételezte a betegséget. Annak ellenére, hogy ők már az időszámítás előtti 5. században helyesen megsejtették, hogy nem transzcendens erők, hanem ?egyszerű? szervi működési zavar áll a háttérben, az epilepsziás betegeket még ez után is több mint két évezreden át félrekezelték. Jobb esetben isten ajándékaként tekintettek a betegségre és borzongással vegyes tisztelettel vették körül az epilepsziást, rosszabb esetben pedig az ördögűző praktikákon kezdve egészen a kasztrálásig számos ártalmas módon igyekeztek megszabadítani a beteget kínjaitól.
A magyar népnyelvben nyavalyatörésnek, sülykórnak, majd később a német Fraisen (görcs) szóból frásznak hívott epilepsziás rohamot a csecsemőknél például úgy próbálták megállítani, hogy a görcsbe esett gyermek fejét egy különleges tésztából sütött karikán bújtatták át. Ez volt a frászkarika. Ma már magas szinten áll a betegség ismerete, és a fejlett diagnosztikai, műtéti és gyógyszerészeti eljárásoknak köszönhetően az epilepsziás betegek közel háromnegyede tünetmentes életet élhet.
Az epilepszia formái
Epilepsziás rohamot a népesség öt százaléka átél életében egyszer. Van, akiben nem is tudatosul, hogy valami rendellenes dolog történt vele, és a kívülálló is csak annyit lát, hogy a beteg a beszédben vagy az adott tevékenységben csak egy kis időre megáll, majd hamarosan folytatja azt. Súlyosabb estekben a végtagok görcsösen rángatóznak vagy megmerevednek, de a beteg végig eszméleténél marad. A legsúlyosabb esetben ? és ezt az állapot ismert a köztudatban leginkább epilepsziaként ? az úgynevezett nagyroham (grand mal) során akár életveszélyes állapot is felléphet. Ekkor a beteg elájul, teljes teste merev, görcsös állapotba kerül, majd rángatózni kezd, miközben habot vet a szája, és furcsa kiáltásokat hallat. Gyakran el is harapja a nyelvét ilyenkor. Ez az állapot pár perc után oldódik, a test ellazul, és bár a beteg lassan visszanyeri az eszméltét, a tudata még sokáig ködös marad.
A betegség kialakulásában számos tényező játszhat szerepet. Genetikus öröklöttség eredménye is lehet az epilepszia, de okozhatja agydaganat, fertőzés, kábítószer használat vagy alkoholizmus éppúgy, mint a születés során fellépő oxigénhiány, vagy gyermekkori lázgörcs.
Új távlatokat nyitnak meg az okosgyógyszerek
Nagyrohammal már egyre ritkábban találkoznak az emberek a környezetükben, mert a betegek háromnegyede tünetmentesen él a gyógyszereknek köszönhetően. Bár jelentős előrelépések történtek a gyógyításában, még további területeken van lehetőség a fejlesztésekre. A jelenleg befogadásra váló új, innovatív gyógyszerek a várakozások szerint kíméletesebb, személyre szabott gyógymódot tesznek majd lehetővé, és mérséklik azokat a mellékhatásokat, amik a jelenlegi gyógyszeres kezelés során felléphetnek. Ezeket az okosgyógyszereket alkalmazva a betegeknek kisebb kockázattal kell számolniuk abban is, hogy más gyógyszerekkel szedve nem kívánt kölcsönhatások lépjenek fel, illetve az általános életvitelük szempontjából is előnyösebbek lesznek. A jelenleg is zajló fejlesztések során és a már befogadás előtt álló gyógyszerek előállításakor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy szedésük a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a beteg hangulatát, közérzetét, munkára és tanulásra való képességeit.
Együttműködés az orvossal
Az epilepszia türelmet igényel mind a beteg környezetétől, mind a betegtől, akinek el kell fogadnia és az életébe be kell illesztenie a betegség tüneteinek kezelésével járó teendőket. Ez a gyógyszer rendszeres és kihagyások nélküli szedését jelenti elsősorban, de szükség lehet időnként orvosi ellenőrzésre, konzultációra is. A kezelőorvossal történő beszélgetések nem csupán segítik a pácienst megbirkózni a betegségével, de alkalmat adnak arra is, hogy tájékozódjon az új fejlesztésű gyógyszerekről, és ha lehetőség nyílik egy hatékonyabb, kíméletesebb terápiára egy innovatív gyógyszerrel, akkor az orvos iránymutatásai szerint áttérhessen arra.
