Újra fellángolt a vita a mammográfia körül

Egy friss tanulmány szerint életeket menthetne, ha tíz évvel korábbra hoznák a kötelező mammográfiai szűrővizsgálatok korhatárát.

Ha a nőket már 40 éves koruktól szűrnék mellrákra, az potenciálisan életeket menthetne - állítja egy frissen megjelent tanulmány, mely ezzel újabb fejezetet nyitott a mammográfiai szűrés időzítése, előnyei és kockázatai körüli vitában. A londoni Queen Mary Egyetem kutatói 160 ezer 39 és 41 év közötti nőt választottak ki, akiket véletlenszerűen két csoportba osztottak. Az egyik csapat a kezdetektől részt vett éves mellrákszűrésen , a másik tagjainak ki kellett várniuk, hogy elérhetővé váljon számukra a brit egészségügyi szolgálat (NHS) 50 éves kortól ingyenesen, 3 évente igénybe vehető szűrőprogramja. Magyarországon egyébként a 45 és 65 év közötti nőket szűrik ingyenesen.

Az első tíz évben jelentős volt a különbség

A nőket még 1990 és 1997 között toborozták, amikor a technológiák és a kezelések nem voltak olyan hatékonyak mint ma - szögezi le The Guardian cikke , mely e 23 évvel ezelőtt kezdődött projekt friss eredményeit közlő tanulmányt szemlézte. A publikáció szerzői szerint az eredmények világosan mutatják, mekkora előnyt élvezett a nők azon csoportja, akiket 40 éves koruktól rendszeresen teszteltek, azokkal szemben, akiket csak 50 éves koruktól kezdődően szűrtek. Az előbbi csoportban ugyanis a kutatás első tíz évében mindössze 83 haláleset történt, szemben a másik csoportbeli 219-cel. A cikk megjegyzi, hosszú távon nem volt számottevő különbség a két csoport között az elhalálozásokban. Prof. Stephen Duffy, vezető kutató szerint azonban életeket menthetne, ha csökkentenék az életkori határt a szűrések ingyenes igénybevételéhez.

mellrákszűrés, mammográfia
A kutatók szerint, ha korábbi életkorban kezdenék a kötelező mellrákszűrést, az életeket menthetne. Fotó: Getty Images

Életmentő a korai szűrés

"Ez egy nagyon hosszú utánkövetéses tanulmány volt, ami bizonyítja, hogy az 50 év alatti szűrővizsgálatok életeket mentenek. Elsősorban az első 10 évben tapasztalható a rendszeres mammográfia haszna, de a halálozást még hosszútávon is jelentősen csökkenti, 1000 szűrésen részt vett nőből egy életét megmentheti" - mondta a professzor, aki szerint, ha a kutatást most végeznék, még jobb eszközökkel talán még jelentősebb lenne az eredmény.

30 alatt ezért nem ajánlott a mammográfia Magyarországon jelenleg a 45-65 éves korosztály számára létezik szervezett szűrés, amelyre kétévente hívják be a nőket. Fiatalabb korban azért nem végzik ezt a vizsgálatot rutinszerűen, mert ilyenkor ez a módszer nem elég hatékony - további részletek itt .

"Vannak ugyan bizonyítékok, hogy életeket mentettek azok a szűrések, melyeket elvégeztek akkor, amikor a vizsgálatban résztvevő nők a 40-es éveikben voltak, ez azonban már elég régen volt" - intett körültekintésre Kevin McConway, az Open Egyetem alkalmazott statisztika professzor emeritusa, aki szerint vannak statisztikai bizonytalanságok a tanulmányban leírt, megmentett életek száma körül. "Abban a bizonyos első tíz évben, a szűrésre berendelt 10 ezer nőből 16 halt meg mellrákban, míg a kontrollcsoport esetében ez a szám 10 ezerből 21 volt" - folytatta magyarázatát, mely szerint ugyan a számok azt mutatják, hogy életeket mentettek, de azt is jelzik egyben, hogy a mellrák miatti elhalálozás nagyon ritka ebben az életkorban. Így a kiszámított halálozási ráták sem lehetnek precízek, annak ellenére, hogy 160 ezer nőt vontak be a kutatásba.

Inkább a "melltudatosságot" kellene ösztönözni

Egy szakmai folyóirat kommentárjában Anthony B Miller, a kanadai torontói egyetemről kijelentette: a tanulmány közel sem zárta le a vitát arról, hogy mikor kell megkezdeni a szűrővizsgálatokat. Ráadásul igen meglepőnek tartotta, hogy a kutatásból hiányzott egy olyan kontrollcsoport, amelynek tagjait egyáltalán nem szűrték. Aggodalmának adott hangot továbbá afelett, hogy néhány nőnél tévesen diagnosztizálták a mellrákot. Mint mondta, ez egy figyelmeztetés az NHS-nek, hogy a szűrőprogramjuk nem "tökéletes". "Bár lehet arról vitatkozni, hogy mely életkorban kellene elkezdeni a mammográfiai szűrést, ám ehelyett jobb lenne, ha a nőket "melltudatosságra" ösztönöznék, azaz, hogy gyakorolják rendszeresen az önvizsgálatot , s a mammográfiára inkább mint ennek diagnosztikai kiegészítőjére tekintsenek" - javasolta Miller.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!