Ne a trendi iskolatáskát válasszák, mozogjon eleget a gyerek!

Vége a nyárnak, már csak az utolsó augusztusi napokat élvezhetjük ki, jövő héten minden iskolában becsöngetnek. A több hónapos vakáció után azonban nagyon nehéz lesz a gyerekeknek visszazökkenni a dolgos hétköznapokba, ráadásul a sok ülés és a nehéz iskolatáska is megterheli a szervezetüket. Egy kis figyelemmel azonban elkerülhetőek a mozgásszervi panaszok.

Táborok, strandolás, családi nyaralás, játék a kertben, a nagyszülőknél, vagy a játszótéren: a nyár számos lehetőséget kínál arra, hogy a gyerekek kielégítsék mozgásigényüket. Jövő héttől azonban ismét be kell ülniük az iskolapadba és csak a rövid szünetekben mozgathatják meg a végtagjaikat. Az ortopéd-traumatológus szakember szerint a tanárok és a szülők felelőssége, hogy a gyerekek az iskolai kötelezettségek mellett is eleget mozogjanak.

Nem muszáj különórákra, edzésekre cipelni ahhoz a gyerekeket, hogy az iskola után átmozgassák egész testüket. Olykor az is segít, ha hamarabb leszállunk a tömegközlekedési eszközről, vagy – ha erre lehetőség nyílik -, nem autóval megyünk értük az iskolába. A séta jót tesz a testnek és segít abban is, hogy a gyermek maga mögött hagyja az iskolai feszültséget. 15-20 perc séta a szabad levegőn is hatékony lehet. Persze az a legjobb, ha hetente kétszer-háromszor, legalább fél, egy órán át bármilyen sportmozgást végez a nebuló. Mindegy, milyen mozgásforma ez, a lényeg az, hogy örömét lelje benne. A sport fontos szerepet játszhat a csontosodásban, az izomfejlődésben, az esetleges tartáshibák javításában, megelőzésében – fogalmazott Dr. Börzsei-Knoll Veronika, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ ortopéd-traumatológusa.

Ne a trendi iskolatáskát válasszák, hanem a praktikusat és kiegyensúlyozottat!

A sok ülés mellett az sem elhanyagolható szempont a mozgásszervi problémák kialakulásakor, hogy a kicsik milyen táskával járnak iskolába. Kevés olyan intézmény van, ahol bent lehet hagyni a könyveket, így elkerülhetetlen, hogy a gyerekek nagy súlyokat cipeljenek . Ez azonban nagyon megterhelő a fejlődésben lévő szervezetnek. A doktornő azt tanácsolja, még ha ez veszekedések árán érhető is el a gyerekeknél, ne divatos, hanem praktikus, szimmetrikusan viselhető táskát válasszunk. Az asszimmetrikus hátizsák tartási rendellenességhez, fájdalmakhoz vezethet.

Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget a cipőnek, pedig az sem mindegy, a gyerekek milyen lábbelit viselnek több órán át az iskolában, illetve a tornaórán. A lábfájdalmak egy részét meg lehet előzni, ha jó kiképzésű, megfelelő méretű cipőt vásárolunk – egészítette ki jó tanácsait a lábsebész szakember.

Előfordulhat azonban, hogy a kicsiknél tartásbeli rendellenességet tapasztalunk, vagy fáj a lábuk, hátuk, ilyenkor igénybe vehetjük az iskolai rendszerben működő orvosi vizsgálatot, vagy elmehetünk a gyermekkel egy gyermekortopédiai szűrővizsgálatra. Célszerű ezt nem halogatni, mert a panaszoktól is hamarabb szabadulhat gyermekünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!