Lelassulnak a kövérek

Évtizedek óta vizsgálatok tárgyát képezi a fizikai aktivitás hatása az elhízásra. Ennek ellenkezőjét, tehát a jelentős túlsúly következményeit a mozgékonyságra nézve azonban eddig szinte még senki sem kutatta.

Larry Tucker, a Brigham Young Egyetem professzora arra keresett választ, hogy az elhízás vajon kevesebb mozgásra kárhoztat-e. Az eredmények - nem meglepő módon - megerősítették a feltételezését. "Sokan úgy említik a jelenséget, mintha egy körforgás lenne" - nyilatkozta Tucker professzor az című szakfolyóirat hasábjain. "A kör egyik felét már mindenféle megvilágításból szemügyre vették, ám a másik felére egyelőre csak ez a kutatás világít rá, hiszen megállapítja, hogy az elhízás hosszú távon a fizikai aktivitás csökkenéséhez vezet" - tette hozzá.

A hipotézis megerősítésére a kutatók több mint 250 résztvevőre mozgásérzékelőt erősítettek, amelyek mérték a fizikai aktivitás erősségét. A korábbi tudományos munkák kevésbé megbízható önértékelésen alapultak. "Ezeknél a mintába kerültek körülbelül 35 százaléka vallott rendszeres mozgásról, ám objektív vizsgálat alapján mindössze 5-7 százalékuk tekinthető aktívnak" - magyarázta Tucker professzor.

A felmérésben résztvevő 254 nő - akik közül 124 volt elhízott - hét egymást követő napon át viselte a mozgásértékelőt a vizsgálati periódus elején, majd ismét egy héten át húsz hónappal később. Az elhízottak fizikai aktivitása ez idő alatt átlagosan 8 százalékkal csökkent. Ez hetente 28 perccel kevesebb közepes vagy nagy igénybevétellel járó mozgást jelent. A nem elhízottak ezzel szemben nem mutattak változást e téren.

Az eredmények nem lepték meg a kutatókat, akik szerint az adatok alátámasztják az elhízás és a mozgáshiány pusztító körforgását. Ugyanakkor az eredmények tükrében érthetőbbé vált a jelenség működése, így hatékonyabban lehet fellépni a megállításáért. Ráadásul fény derült az objektív mérőeszközök használatának fontosságára az önértékelő kérdőívekkel szemben.

"Könnyen átlátható, logikus összefüggésről beszélünk, amelyet egyszerűen még nem tanulmányoztak elég alaposan megfelelő mérőeszközökkel és nagy mintákon. A tudósok most már szilárdabb háttérrel rendelkeznek arról, hogy a mozgáshiány miként vezet hízáshoz, és az elhízás mozgáshiányhoz. Ez egy körforgás vagy spirál, amely egy életen át elkísérhet" - zárta Tucker professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.