Ezért hatékonyabb a reggeli mozgás

A reggeli napfény segít a szervezet belső órájának beállításában - derül ki egy kutatásból, amelynek eredményei alapján az irodai dolgozóknak nap közben is érdemes levegőzni egyet az anyagcsere felgyorsításáért. Már egy 20-30 perces séta is elég a chicagói szakértők szerint.

A tudósok megállapították, hogy azok, akik a reggeli órákban döntenek a testmozgás mellett, kisebb súlyúak másoknál. Feltételezésük szerint a korai, élénk napfény segít a szervezet belső órájának beállításában, ami fokozza az anyagcserét.

Amerikai kutatók 54 férfit és nőt szereltek fel csuklóra erősítendő eszközzel, amely a napfénynek való kitettséget, az alvást és a mozgást mérte egy héten át. Az önként jelentkező résztvevők ebben az időszakban étkezési naplót is vezettek. Az eredmények alapján a délelőtti órákban élénk fénynek kitett egyének testsúlya kisebb volt, mint a többieké, még a mozgásmennyiséget, a táplálkozást és az alvást figyelembe véve is.

Az Northwestern University Feinberg Orvosi Iskolájának munkatársai úgy vélik tehát, hogy az időzítés, az intenzitás és az időtartam is egyaránt fontos, ha edzésről van szó. Erre különösen érdemes odafigyelni, mivel egész napos beltéri tartózkodás esetén a szervezetnek esélye sincs elegendő mennyiségű napfényhez jutni , pedig már 20-30 percnyi séta elegendő volna.

Ezért hatékonyabb a reggeli mozgás (Fotó: Europress)

"A napfény a leghatékonyabb eszköze annak, hogy a című szakfolyóiratban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!