A tempós séta hihetetlen hatása

Egy új kutatás szerint azok, akik gyorsan vagy akár csak közepes tempóban sétálnak, nagyobb eséllyel élik meg az időskort, mint akik lassabban gyalogolnak.

Milyen hatással van a séta a szervezetünkre? Részletek itt.

A lassan sétálókhoz képest a gyorsan vagy legalább átlagos tempóban gyaloglók korai halandóságra vonatkozó rátája nagyjából húsz százalékkal alacsonyabb, és ugyanennyivel kisebb az esélyük arra is, hogy valamilyen keringési betegségben haljanak meg. A British Journal of Sports Medicine című lapban megjelent tanulmány egyik szerzője, Emmanuel Stamatakis professzor szerint érdemes tehát kicsit gyorsítani a járásunk tempóján az egészségünk érdekében.

Egy új kutatás szerint nem érvényes a régi mondás: "Lassan járj, tovább élsz!"
Egy új kutatás szerint nem érvényes a régi mondás: "Lassan járj, tovább élsz!"

A kutatók két nagy felmérés eredményeit elemezve jutottak erre a következtetésre. Munkájuk során összesen csaknem ötvenezer ember adatait dolgozták fel, akik gyaloglási szokásait és egyéb egészségügyi jellemzőit csaknem kilenc éven át monitorozták. Ez idő alatt 3671 résztvevő halt meg, közülük több mint ezer valamilyen szív- és érrendszeri betegségben.

A tanulmány nem jelenti ki egyértelműen, hogy a gyors sétától egészségesebbek leszünk, sokkal inkább arról van szó, hogy az egészséges emberek általában alapvetően gyorsabban gyalogolnak, mint a kevésbé jó egészségi állapotnak örvendők. Azt viszont hozzátették a kutatók, hogy a gyors gyaloglás az egyéb rendszeres testmozgástól függetlenül javíthat az egészségi állapoton, igazolva ezzel a korábbi eredményeket, amelyek kapcsolatot találtak a rendszeres mozgás és a vérkeringés egészsége között.

Gyaloglásunk sebességét megváltoztatni nem mindig könnyű, illetve főleg eleinte bizonyos mértékű tudatosságot és erőfeszítést igényel, de hosszú távon mindenképpen megéri. A szakemberek emellett arra bátorítanak, hogy nemcsak a gyorsaságot, hanem a megtett lépések számát is érdemes növelni. Utóbbinak önmagában is számos előnye van egészségi állapotunkra, testsúlyunkra, hangulatunkra, valamint szívünk és keringésünk egészségére vonatkozóan.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.