A FLABéLOS hatékony ellenszer a csontritkulás elleni harcban

Elég egy rossz mozdulat és kész a baj. Évente 80 ezer törés írható a csontritkulás számlájára, pedig ha sokat mozgunk, a betegség megelőzhető, megállítható, sőt akár vissza is fordítható.

A csontritkulásban Magyarországon minden második nő érintett: 45 éves kor felett az ösztrogén hormonszint csökkenésével ugyanis jelentős csontvesztés indul meg. A rendszeres testmozgás nélküli életvitel, a sok ülőmunka miatt a csontok már fiatalabb korban is veszítenek keménységükből. A szervezettől sok kalciumot von meg a dohányzás és az alkohol; az egyoldalú és túlzásba vitt fogyókúrákkal, a kalcium-, nyomelem- és D-vitamin bevitel elhanyagolásával pedig fokozódhat a csontritkulásra való hajlam.

Pedig a csontritkulás megelőzhető!

A csonttömeg növelésének legnagyobb ingere a terhelés, azaz a sport és a fizikai aktivitás. A rendszeres mozgással egyensúlyban maradnak a csontépítő és csontbontó sejtek, és erősödhet a csontozatunk. Ha azonban a sejtek egyensúlya megbomlik, akkor a gerinc elgörbül, a csontváz deformálódik, a testmagasság csökken, a csigolyák összeroppanhatnak, és emiatt akár életen át tartó csontfájdalommal kell együtt élnünk.

Orvosi szakvélemények szerint a vibrációs technológiát alkalmazó orvostechnikai készülékek, mint amilyen a FLABéLOS, a jövő élvonalbeli terápiájának számítanak a csontritkulás kezelésében. A vibráció hatására ugyanis a csontok keringése oly mértékben javul, hogy a kezdeti csontritkulás nem csak megállítható, hanem valamilyen mértékben vissza is fordítható.

Hogyan hat a FLABéLOS a csontokra?

  • rendszeres használatával a teljes test keringése javul, ezért a csontokba könnyebben bejutnak a nyomelemek (kalcium, glükozamin, kondroitin, MSN)
  • a készülék fokozza a csontépítő sejtek működését, és csökkenti a csontbontó sejtek működését. Mind hormonálisan, mind a keringésjavítással olyan folyamatot indít el, amivel ezen sejtek egészséges egyensúlya jön létre
  • folyamatos húzást és nyomást, azaz terhelést gyakorol a csontokra, és a fokozott igénybevétel hatására átépül a csont szerkezete

Az egészséges csontban sűrű csontállomány van, a csontritkulásos pedig felritkult, lyukas. Ez a lyukas állomány kisebb teherbírású, gyorsabban törik, és nehezebben gyógyul. A változó kor kezdetétől 5 évente megkétszereződik az osteoporotikus csípőtáji törések kockázata. Az ezt elszenvedők 40%-a a balesetet követően önellátásra képtelen, és tartós külső segítségre szorul.

Mit mutat a tapasztalat?

Drajkó Erzsébet (62) azért próbálta ki a FLABéLOS-t, mert remélte, hogy a csontritkulása megállítható, a testsúlya pedig tartható lesz a segítségével. Erzsébetnél 2012-ben diagnosztizáltak csontritkulást, és orvosa nem is biztatta semmi jóval, mondván 60 éves kor fölött ez már nem fog javulni, csak stagnálhat. Nem így történt. Erzsébet mínusz 3-as csontsűrűség értéke egy év alatt mínusz 2,7-re csökkent.

"A változást egyértelműen ennek a mozgásformának tulajdonítom,

A FLABéLOS mozgásterápiás készülék 2015. áprilisától többféle weboldalon . mert rendszeresen csak a FLABéLOS-t használom, közel másfél éve, minden héten 3-4-szer járok 10-10 perceket." - mondta el a nyugdíjas tanárnő, aki a csontritkulás javulása mellett azt tapasztalta, hogy megszűntek a hajnal 2-3 óra között jelentkező lábfájdalmai, melyektől sokáig nem tudott nyugodtan aludni, tónusosabb lett az izomzata, jobb lett a közérzete és nem fáj a dereka. Mindenkinek azt javasolja, adjanak egy esélyt maguknak a kipróbálásra, de ne néhány alkalomtól várják a csodát, mert a FLABéLOS hosszú távon és rendszeres használattal hoz eredményt.

Erzsébet másfél éve jár rendszeresen FLABéLOS szalonba

Szeretne többet tudni a FLABéLOS mozgásterápiás készülékről?
Látogassa meg a Facebookon

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!