Féljenek a nadrágtól a férfiak?

Valakinek talán észre kellett volna vennie, hogy nem túl jó ötlet éles fémfogakat elhelyezni az érzékeny nemi szervek közelében. Az elmúlt 100 évben ugyanis több tízezren kerültek orvoshoz péniszsérüléssel.

6 tipp a nagyobb péniszért - részletek .

1913-as feltalálása óta azonban a cipzár rendkívüli népszerűségre tett szert, és a női- és férfi nadrágokon egyaránt felváltotta a korábbi gombos sliccet. Most azonban a sürgősségi osztályokon kell megfizetnünk az árát a cipzár gyorsaságának és hatékonyságának. A BJU International urológiai szaklap egyik számában megjelent kutatás szerint 2002 és 2010 között 17 616 ember került a sürgősségire cipzár okozta nemiszervsérüléssel. Ezek döntő többsége hímvesszőt érintett, de öt esetben női nemi szerv sérült. A kutatók azt is hozzátették, hogy a hímvesszősérülések nagy része 18 évesnél fiatalabb fiúkkal és kamaszokkal történt (az idősebbek nyilvánvalóan megtanulták, hogyan kerüljék el az ilyen sérüléseket).

Kisfiúknál nem a cipzár a ludas

A felnőttek esetében egyébként az összes súlyos hímvesszősérülés közül a cipzár okozta sérülés számít az egyedüli, vezető sürgősségi ellátást igénylő oknak. Ezt követik a kerékpáros sérülések. Kisfiúk esetében viszont, akik közül vizelés közben sokan pihentetik hímvesszőjüket a vécéülőkén, a lecsapódó vécéfedél okozta sérülések gyakoribbak, mint a cipzár okozta sérülések.

Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet éles fémfogakat elhelyezni a nemi szerv környékén?
Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet éles fémfogakat elhelyezni a nemi szerv környékén? Fotó: iStock

A kutatás vezetője, Herman Singh Bagga, a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem urológusa azonban azt is hozzátette, hogy ritkák a cipzár okozta maradandó vagy súlyos sérülések. Többnyire csak nagy fájdalomról van szó, ami tönkretehet egy egész éjszakát. Ritkán azonban műtéti beavatkozásra, például sürgősségi körülmetélésre is szükség lehet.

Ilyen baleset esetén Bagga azt javasolja, hogy az érintett próbálja nagyon óvatosan lefelé visszahúzni a cipzárt. Ha ez nem válik be, Dr. Steven M. Selbst, a philadelphiai Jefferson Orvosi Egyetem gyermekorvos professzora szerint ásványi olajat kell önteni az elakadásra. Az olcsó készítményt 20-30 percig rajta kell hagyni, és közben a páciens próbáljon nyugodtan ülni. Az előbőr végül magától kicsúszik a cipzárból, bár bizonyos esetekben ezt egy fültisztító pálcával kell segíteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.