Tünetek, amelyek nyelőcsőrákra figyelmeztethetnek

A nyelőcsőrák – ahogy a nevéből már sejtheted – a torkot a gyomorral összekötő nyelőcső nyálkahártyájában kialakuló rákos elváltozás, amely az összes rákos megbetegedés nagyjából 1 százalékát teszi ki. Nézzük, milyen tünetek esetén gyanakodhatsz erre a problémára.

A nyelőcsőrák gyakran anélkül alakul ki és burjánzik tovább, hogy bármilyen tünettel felhívná magára a figyelmet. Panaszokat már csak egy későbbi stádiumban okoz. Az árulkodó jelek megjelenésekor azonban fontos, hogy mielőbb orvoshoz fordulj, a rák ugyanis könnyen átterjedhet a nyirokcsomókra, valamint a közeli szövetekre, úgymint a mellhártyára, a szívburokra és a rekeszizomra.

Mutatjuk, hogy a Health.com cikke szerint milyen tünetek utalhatnak nyelőcsőrákra. A részleteket tartalmazó galériát az alábbi képre kattintva nyithatod meg.

További fontos tudnivalók

A nyelőcsőrák nagyobb arányban érinti a férfiakat, mint a nőket. Ennek oka vélhetően az, hogy a férfiakra jellemzőbb a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás – ezt a kettőt pedig nyelőcsőrák leglényegesebb kockázati tényezői közé sorolják. De hasonlóképpen növelik a rizikót az alábbiak is:

  • 55 év feletti életkor;
  • refluxbetegség;
  • elhízottság;
  • korábbi rákos megbetegedés;
  • feldolgozott húsokban gazdag étrend;
  • a nyelőcsövet érintő betegségek, például Barrett-szindróma vagy achalasia;
  • humán papillomavírussal (HPV) való fertőzöttség.

A Barrett-szindróma: nyelőcsőben támad alattomosan
A Barrett-szindróma a refluxbetegség egyik legsúlyosabb, legveszélyesebb szövődménye. A nyelőcső sejtjei átalakulnak, és bár a gyomorsavnak jobban ellenállnak, könnyen daganattá fejlődhetnek. Tudj meg róla többet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!