Az éjszakai baglyokat jobban fenyegeti ez a krónikus betegség

Az éjszakai baglyoknál 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a diabétesz, derül ki egy friss tanulmányból.

Azt, hogy valaki éjszakai vagy inkább korán kelő ember-e, részben a gének határozzák meg. Viszont a későn fekvő, későn kelő nőknek egy friss tanulmány szerzői szerint jobban oda kell figyelni az életmódjukra, ugyanis egészségtelenebb szokásaik is közre játszhatnak a cukorbetegség kialakulásában - írja a Daily Mail.

A kutatás szerint az éjszakai baglyok 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvednek cukorbetegségben, mint a társaik. A szakértők szerint ez a csoport nagyobb valószínűséggel él egészségtelen életmódot – több alkoholt fogyasztanak és nem mozognak eleget.

64 ezer embert vontak be a kutatásba

Az átfogó kutatás során a bostoni Brigham and Women's Hospital csapata közel 64 ezer középkorú nővér adatait elemezte, 2009 és 2017 között. Ez magában foglalta az önbevalláson alapuló alvási szokásokat, étrendet, testsúlyt és BMI-t, az alvás időzítését, a dohányzási szokásokat, az alkoholfogyasztást és a fizikai aktivitást. A kutatók megnézték az orvosi eredményeket is, hogy kiderüljön, a nőknek volt-e cukorbetegségük.

A résztvevők 11 százaléka vallotta magát éjjeli bagolynak, míg 35 százalék pacsirta típusnak. A többiek nem azonosították magukat sem korán kelőként, sem későn fekvőként. Az elemzés kimutatta, hogy az esti kronotípus, vagy más néven esti cirkadián preferencia a cukorbetegség 19 százalékkal megnövekedett kockázatával függ össze – közölték a kutatók.

munka
Az éjjeli baglyoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk életmódjukra. Fotó: Getty Images

A tanulmány szerzője, Tianyi Huang is kiemelte, hogy az éjjeli baglyoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk életmódjukra, mert esti kronotípusuk növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Az eredmények alapján a kutatók úgy látták, hogy a későn fekvők nagyobb valószínűséggel dohányoztak, fogyasztottak több alkoholt, rossz minőségű ételeket. Súlyuk, BMI-indexük és fizikai aktivitásuk aránya pedig az egészségtelen tartományban volt.

Dr. Sina Kianersi, a tanulmány első szerzője szerint, idézzük: „Amikor kontrolláltuk az egészségtelen életmódbeli viselkedésformákat, a kronotípus és a cukorbetegség kockázata közötti erős összefüggés csökkent, de még mindig fennmaradt. Ez azt jelenti, hogy az életmódbeli tényezők magyarázzák az összefüggés jelentős részét”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!