Tízből négyen elégedettek önmagukkal

Tízből négyen világszerte és Magyarországon is elégedettek saját megjelenésükkel, és akkor sem változtatnának semmit, ha erre ingyenesen módjuk nyílna - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből.

A világ mintegy 30 országában készülő, 30 ezer, a 13 éves és ennél idősebb korosztály körében végzett személyes interjú eredményét összegző felmérés szépségápolással kapcsolatos fejezete - egyebek mellett - azt kutatta, megfelelő lehetőség esetén a megkérdezettek mit változtatnának magukon, továbbá milyen forrásokból tájékozódnak egészségügyi és szépségápolási termékekről, újdonságokról és márkákról, és ezeket hol szerzik be.

A kutatás eredményei szerint tízből négyen úgy fogadják el magukat ahogy vannak. Különösen jellemző ez a hozzáállás a spanyolokra és az oroszokra, ahol a megkérdezettek 58, illetve 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy semmit nem változtatna magán. Az önmagukkal elégedettek tábora Magyarországon sem tér el számottevően a nemzetközi átlagtól: a megkérdezettek 41 százaléka jelezte azt, hogy semmit nem változtatna magán. Legelégedetlenebbek a svédek és a lengyelek, hiszen mindkét országban a válaszadók több mint kétharmada vállalkozna valamiféle szépészeti beavatkozásra.

Az összegzés rámutat az egyes nemzetek egyéneinek "gyenge pontjára" is, vagyis azokra a testrészekre, amelyekkel a legelégedetlenebbek. Az orrukra az olaszok a legkényesebbek, a korral járó ráncokra és májfoltokra a csehek, a pattanásokra és bőrkiütésekre pedig a svédek. A legproblémásabb testtájakat a has és a csípő, valamint a lábak jelentik. Az előbbi átszabását a britek, a svédek, franciák és németek tartják legnagyobb arányban kívánatosnak, míg a csípőt és lábakat jellemzően az olaszok, britek, csehek és magyarok alakítanák. A szép mosoly érdekében a lengyelek és oroszok azok, akik ha tehetnék, fogaikon változtatnának.

A kutatás tanúsága szerint minden második fogyasztó saját maga ítélőképességére, illetve családja, barátai tanácsára hagyatkozik egészségügyi és szépségápolási termékek, márkák és újdonságok kapcsán. Nemzetközi szinten ennél kevésbé vannak hatással a fogyasztókra a televízióban elhangzottak (29 százalék) és kevesen kérik ki bőrgyógyász, vagy más egyéb orvos véleményét (18 százalék).

Magyarországon - amikor egészségügyi és szépségápolási termékekről van szó - 51 százalék a "saját feje után megy", 46 százalék a barátok és a család véleményére hallgat. A válaszadók 24 százaléka saját bevallása szerint a televízióból tájékozódik, 14 százalék pedig bőrgyógyász, vagy egyéb orvos tanácsát kéri.

A drogériák és gyógyszertárak népszerűsége Csehországban és Franciaországban kiugró, a megkérdezettek 71, illetve 65 százaléka ide tér be, ha egészségügyi és szépségápolási termékeket akar vásárolni. Az olaszok a drogéria mellett legnagyobb arányban (52 százalék) szaküzletekben intézik az ilyen jellegű beszerzéseket. Magyarországon a nemzetközi összesítésnél jobban szerepelnek a drogériák és gyógyszertárak (55 százalék), valamint a modern kereskedelmi források - a diszkontok, szupermarketek, hipermarketek - is (52 százalék szemben a globális 36 százalékkal).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!