Mobilunkkal ellenőrizhetjük, eredeti-e a krém

A prémium kategóriás termékek csomagolóanyagait gyártó olasz Grafiche Bramucci cég egy új módszerrel igyekszik a jövőben megakadályozni az illatszerek és kozmetikumok hamisítását.

Az újítás lényege, hogy a vásárlók ezentúl maguk ellenőrizhetik egy adott termék eredetiségét. Az Ingenia lézeres felszínhitelesítő rendszerének alkalmazása a gyakorlatban úgy működik, hogy a vásárlók okostelefonjukkal beszkennelhetik a termék felületén található titkos kódot, amelyet - mint a terméket hitelesítő "ujjlenyomatot" - azután összevetnek a hiteles adatbázissal - áll a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hírlevelében.

A Securing Pharma beszámolója szerint a megállapodás értelmében az Ingenia kettős szkennelő fejét használják majd, amely nem csak az áru külsejét, de a belsejét is felismeri, így a Bramucci azonosítani és ellenőrizni tudja majd megrendelői termékeinek dobozait, függetlenül azok külső megjelenésétől vagy anyagától. Ezzel úgy képes hatékony védelmet nyújtani a márkás termékek számára, hogy azoknak a megjelenését sem lesz szükséges semmiféle csomagolásán látványosan elhelyezett biztonsági jelzés miatt megváltoztatni.

A cég tulajdonosa nyilatkozatában kiemelte, hogy termékeiket a luxuságazat számára értékesítik, ahol egyre több a hamisítvány, így számukra létfontosságú, hogy a minden szempontból a legjobb megoldást alkalmazzák a termékek hamisítása és lopása ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.