Lábunk nyári megpróbáltatásai

A nyári melegben szívesen járunk harisnya, zokni nélkül, meztelen lábbal, olyan lábbeliben, amely legfeljebb vázlata egy igazi cipőnek. Ez a jóleső lazaság azonban a lábunk egészségére veszélyeket rejt magában.

Az elméletet a legtöbben már ismerik: az a jó cipő , amelynek talpa rugalmas, de nem túl puha és jól megtámasztja a láb boltozatát. A sarka enyhén magasított, az előrésze a lábfejet stabilan tartja, a hátsó kérge tartást ad a lábfejnek, a magasított szára pedig szükség esetén a bokának is. Ezek a láb egészségét védő alapszabályok azonban a nyár beálltával jórészt feledésbe merülnének: a kánikula idején viselt lábbelik alig-alig emlékeztetnek a valódi cipőkre, néha olyanok, mintha csupán vázlatai vagy éppen karikatúrái lennének azoknak.

Laposon és magason

Láthatunk olyan szandálokat, amelyekben tűhegyes sarok fölött, vékony pántok „védelmében”, a fizikai törvényeknek ellentmondva imbolyoghat a viselője, vagy olyanokat, amelyek csupán egy papírvékony talpból és szíjakból állnak. Ezek extrém változata az ún. tanga-papucs, amelynek egyetlen pántja a két ujj között rögzül. Újra divatosak a különböző, puha anyagból készült, teljesen lapos talpú balerinacipők, vagy ennek pántos változatai, a kerek orrú „Böbe baba cipők”. Szokatlan formájú lábbelik is megjelentek, mint például a szandál és csizma keresztezésének látszó, fűzős, bokát is takaró, de az ujjakat szabadon hagyó változatok. A korábbi évek divatjából piacon maradt merev talpú fa- és bumfordi műanyagpapucsok színesítik ezt a kétes értékű választékot. Ezek közül némelyik viselése hatással lehet, sőt, veszélyekkel járhat a láb egészségére is.

Fájdalmak, sérülések

Ha a talp nagyon vékony, túl puha, tartás nélküli, az egyrészt a talaj apró egyenetlenségei miatt okozhat kellemetlenséget, másrészt megterheli az Achilles-ínt, így annak fájdalmát válthatja ki. Ha viszont túl merev, rugalmatlan a lábbeli talpa, mint a fapapucsoké, az nem segíti elő a láb mozgását a lépés átgördülési szakaszában, ami szintén fájdalmakat okozhat. Ha a szandál sarka túl magas, akkor a testsúly nem egyenletesen oszlik el, a lábfej elülső részére terhelődik. A boka könnyen kibicsaklik, a hőségben izzadó talp pedig lecsúszhat a szandál orra felé, a lábujjak összenyomódnak, a pántok mellett fájdalmas kidörzsölődések, hólyagok alakulhatnak ki.

Ezek a könnyű nyári szandálok utcai viseletre megfelelhetnek, de munkában, vagy kiránduláson, egyenetlen talajon való használatra már alkalmatlanok. A szintetikus anyagokból készült, gumi vagy műanyag felsőrészű nyári cipőkben fokozottan izzad a láb, a bőr felázik, megpuhul, ami utat nyit a legkülönfélébb apró sérüléseknek, hólyagoknak, kidörzsölődésnek. Ezek azért veszélyesek, mert ezeken a sebeken keresztül kórokozók támadhatják meg a lábat, bakteriális fertőzést (például orbáncot) vagy gombák megtelepedését okozva.

Az ujjpántos papucsok különösen veszélyesek, hiszen ezekben egyrészt a lábfej teljesen védtelen minden külső behatástól, másrészt a két ujj közötti, finom, sérülékeny bőr könnyen kidörzsölődik, kisebesedik a szíj mellett. A sarkat szabadon hagyó szandál kellemes, szellős viselet, azonban a sarok kiszáradását, a bőr megkeményedését, berepedését idézheti elő. Valamennyi védelmet ez ellen az jelenthet, ha a talp a sarok alatt nem egyenes, hanem kiöblösödve a sarok formájához igazodik.

Új szandál „felavatása” vagy kemény talpú papucsban, arra alkalmatlan cipőben végzett munka szinte törvényszerűen vezet vízhólyagok képződéséhez. Ez azonban elkerülhető, ha az új lábbeli „betörését” otthon, zoknis lábbal kezdjük, ha igyekszünk elejét venni a fokozott izzadásnak, és ha minden tevékenységhez (pl. túrázáshoz, strandoláshoz , futáshoz, álló-talpaló munkához stb.) az ahhoz leginkább alkalmas cipőt választjuk. A legsérülékenyebb pontra testszínű tapasz felragasztásával is megelőzhetjük a fájdalmas és kellemetlen, csúnya kidörzsölődés, hólyag kialakulását.

Mezítláb? Inkább ne!

„Gyerekkorunkban egész nyáron mezítláb jártunk”- mondják a nagypapák, és biztatják az ifjabb nemzedéket is, hogy „eddze a lábát” ezen a természetes módon. Nos, a szakemberek ma inkább lebeszélnek erről mindenkit: alig-alig van olyan hely ugyanis, ahol az év többi szakaszában cipőviseléssel kényeztetett, puha, érzékeny talpak biztonságban edződhetnének mezítláb.

A legfinomabb gyepen is előfordulhat méhecske, darázs, amibe nem lenne jó belelépni, a napon melegedett betonjárda pillanatok alatt vízhólyagot okoz, a vízpartok homokjában üvegcserepek és éles szélű kagylók fenyegetnek és lehetne még sorolni a lehetséges baleseteket. Természetesen a talpizmok edzésére azért van mód: például tiszta homokozóban lehet erősíteni ezeket, vagy úgy, ha egy lavórba mosott folyami kavicsokat teszünk, és azon taposunk. Vannak olyan speciális talpkiképzésű cipők is, amelyek a talpizmokat folyamatosan edzik a mezítlábassághoz hasonlóan.

Nyári nyavalyák

Strandon, uszodában sem tanácsos mezítláb közlekedni, mivel a vízben felpuhult bőr védtelenebb a kórokozókkal szemben, és nagyon könnyen el lehet kapni különböző fertőzéseket. Leggyakoribb a lábgomba, amely a lábujjak közötti finom bőrt támadja meg legelőször, de elhanyagolva ráterjedhet a körmökre is, sőt, más testrészeket is megfertőzhet. Vírusos fertőzés is előfordulhat: ennek tipikus példája az apró, futó- vagy vándorszemölcsnek is nevezett kis növedékek megjelenése a bőrön . Ez a talpon különösen zavaró és fájdalmas lehet. Papucs használata, a láb alapos szárazra törlése, és fertőtlenítő spray alkalmazása segíthet ezeket elkerülni. Természetesen az embertársainkért viselt felelősség alapszabálya, hogy fertőzéshordozóként ne menjen senki nyilvános fürdőbe vagy szaunába!

Szépség és egészség

Van, aki elemi öltözködési bakinak érzi, ha például nyitott orrú cipő vagy szandál alá zoknit vagy harisnyát húz valaki, más a testszínű harisnyanadrág viselését érzi botrányosnak. A divatról, az épp aktuális trendekről lehet vitatkozni – a vélemények ezekről valóban erősen eltérnek. Abban azonban egyetérthetünk, hogy az egészséges, ápolt láb sosem megy ki a divatból, és minden öltözködési hiba eltörpül amellett, ha valakinek láthatóan, vagy netán érezhetően elhanyagolt a lába.

Ezért is kell nyáron még több figyelmet szánni a lábfej épségére, egészségére. Akár a például szemölcsöt , tyúkszemet, bőrkeményedést, berepedést tapasztal, forduljon egy szakemberhez: a pedikűrösök hamar segíthetnek ezeken a problémákon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra