7 meglepő dolog, amely serkenti a kollagéntermelést

A kollagén egy igen fontos fehérje. A szervezet által megtermelt mennyiséget pedig jelentősen csökkenteni tudja néhány rossz szokás. Mutatjuk, mit tegyél ezek helyett!

„A kollagén a bőr, az ízületek, az inak és a kötőszövet egyik legfontosabb szerkezeti fehérjéje, amely biztosítja a szövetek szilárdságát, rugalmasságát és teherbírását. A kollagént a testünk maga is képes előállítani, ha elegendő alapanyag áll a rendelkezésére” – írta egyik Facebook-posztjában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ).

Így támogathatod a kollagéntermelést

Kevesen tudják, hogy a kollagén nem tud célzottan, csak a bőrbe vagy az ízületekbe beépülni. Bármilyen formában fogyasztod a kollagént, az – más fehérjeforrásokhoz hasonlóan – az emésztés során aminosavakra bomlik. Ezeket az aminosavakat pedig a szervezet oda építi be, ahol a legnagyobb szükség van azokra. A test kollagéntermelését azonban számos módon támogathatod – a részleteket az alábbi képre kattintva éred el, galéria formájában!

Jó tanács a dietetikusoktól

„Azt javasoljuk, hogy ízületi fájdalom esetén, mielőtt kollagéntartalmú étrend-kiegészítőkhöz nyúlnál, inkább jelentkezz be szakorvosi konzultációra a háttérben megbújó okok feltárása és a hatékony beavatkozás mielőbbi megkezdése érdekében” – írták bejegyzésükben a dietetikusok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!