Szabad egy táncra?

Ötvenéves korban elkezdve már nem a tánc a legkézenfekvőbb lehetőség, ha valaki világhírre pályázik. Ellenben, ha rendszeres és szórakoztató mozgásra, társaságra vágyik, hogy formában tartsa magát, keresve sem találna jobbat.

Akár foglalkozott már tánccal korábban, akár nem, sohasem késő elhatároznia magát. Sőt, határozottan jó ötlet 50-60 éves vagy még idősebb korban is. Mint minden, ami testmozgás.

Jót tesz a testnek...

Fontos előnye a táncnak sok sporttal szemben, hogy nem jelent hirtelen nagy megterhelést a testnek. A tánchoz szükséges mozdulatok harmonikusak, lágyak, kiszámítottak. Tiszteletben tartják a test szabta lehetőségeket, nem kívánnak emberfeletti erőfeszítést.

A tánc megmozgatja az egész testet. Az izmokat, az ízületeket. Jó hatást gyakorol az egyensúlyérzékre, a testtartásra. Fokozza a vérkeringést, megdolgoztatja a tüdőt. Mindezt finoman, de dinamikusan, és nem utolsósorban: élvezetesen.

...és a léleknek!

A tánc hatásos fegyver a stressz ellen. Minél hajlékonyabbá válik a teste, minél lazábbak lesznek az izmai, annál könnyebben tartja távol a lelkétől is a feszültséget. Aki táncol, magától értetődő módon többet törődik a megjelenésével is, és ez tartást, önbizalmat ad.

Ha rendszeresen eljár táncolni, rengeteg pozitív élményt szerezhet. A tánc, nevezetesen a társastánc, természeténél fogva társasági esemény. Általában párban táncolunk, olyan társaságban, amelynek tagjai nagyjából mindig ugyanazok, a közös tevékenység megkönnyíti az ismerkedést, hamar összehoz fiatalokat és időseket, nőket és férfiakat.

A nyugdíjba vonulás ideális alkalom arra, hogy elkezdjen rendszeresen táncolni. A tánc jó eszköz arra, hogy ne lankadjon a szellem: koncentrálni kell, emlékezni a lépésekre, figyelni a partnerre és a többiekre... Nemcsak a testnek torna, hanem a fejnek is!

Kezdőlépések

Bármilyen korban el lehet kezdeni a táncot, de azért lehet, hogy bizonyos dolgok már nem önnek valók. Van olyan tánc, amely igen intenzíven megdolgoztat. Az akrobatikus rock and roll például lényegesen jobban megterheli a hátat, a combot, a bokát, mint egy keringő... Aki szenvedélyes, expresszív természetű, minden bizonnyal a latin táncokban teljesedhet ki, hiszen ezek erős érzelmek kifejezését követelik a táncostól.

Először is keresnie kell tehát egy helyet, ahol az ízlésének megfelelően táncolhat, a felkészültségének megfelelő szinten. Lehet ez tánciskola, valamilyen tánctanfolyam vagy akár táncház. Csak az elhatározás nehéz, utána meglátja: nem fogja megbánni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.