Kinek a feladata a családon belül a betegápolás?
A történelem folyamán kialakult gyakorlat szerint a betegek ápolása a nők feladatává vált. A hagyományos nagycsaládban a családtagok nagy száma és a mozgalmas élet nyújtotta lehetőségek miatt a betegek családon belüli ápolása belesimult a család számos más feladatának sorába, hisz akkor még több generáció élt együtt, a család és a háztartás még egységet alkotott, a család egyszerre volt termelő és fogyasztó közösség. A kiterjedt családhoz tartoztak még oldalági rokonok, nagynénik, nagybácsik, más családtagok. Az idős betegek folyamatos ellátása és ápolása sem jelentett külön terhet, része volt a mindennapi életnek. A modernkor több változást hozott, ami érintette a betegápolást is. Először is a mindössze két generációt tartalmazó kiscsalád, majd a szülőkből és gyermekeikből álló nukleáris család kialakulása jelentett változást. Második újdonság a családi termelés és fogyasztás szétválása, a termelés kiválása a családi keretből. Ezt követte a nők tömeges munkába állása. De az ápolás továbbra is a nők feladata maradt.
Örömteli évek
Idős szeretteinkkel való kapcsolatunkat szerencsés esetben sok örömteli éven át az érzelmi egyensúly, egymás megbecsülése, az egymás társaságára vágyakozás, a kölcsönös segítségnyújtás, a nagyszülő-unoka kapcsolatok boldog alakulása jellemzi. Erejük teljében lévő nagypapák, nagymamák, sokszor távolabbi idős rokonok vesznek részt az óvodába, iskolába, különórákra kísérésben, játszótéri sétákban, otthoni főzésben-sütésben. De minden család életében elérkezik a pillanat, mikor a fáradtság, később a gyengeség, a betegség jelei mutatkoznak idős szeretteinken. Ekkor már nem várhatjuk el a megszokott segítségnyújtást, sőt, rá kell jönnünk, hogy ettől az időtől kezdve ők szorulnak a mi segítségünkre, ápolásunkra. Mit tegyünk ekkor?
A teendők számbavétele
Első és legfontosabb feladatunk, hogy felmérjük, mi az, amit mi tudunk tenni és mi az, ami meghaladja erőinket. Kitől tudunk segítséget kérni? Milyen intézményes lehetőségek állnak rendelkezésünkre? Az egészségügyi és szociális szolgáltatások közül melyik az, amit igénybe kell vennünk? Hogyan tudjuk megteremteni a szeretteink ápolásához szükséges legjobb feltételeket? Milyen módon befolyásolja majd az új helyzet családunk mindennapi életét? Hagyhatjuk-e szeretteinket otthonukban, vagy fogadjuk magunkhoz, és betegségük idején ápoljuk őket otthonunkban? Ebben az esetben milyen családi összefogásra lesz szükség? Családtagjaink közül ki, milyen mértékben tud részt venni a betegápolás konkrét teendőiben? Milyen tehermegosztást kell kialakítanunk? A konkrét kérdések konkrét válaszokat igényelnek. De nem szóltunk még az érzelmi, lelki terhekkel való szembenézésről.
Érzelmi készenlét
Mindannyian tudjuk, hogy életünk során eljön majd az idő, amikor készen kell állnunk idős szeretteink ápolására, de szinte senki sincs, aki erre képes lenne felkészülni. A váratlan helyzet mindig nagy érzelmi terhet ró ránk. Első reakciónk legtöbbször az ijedtség, a félelem, az aggodalom. Látjuk szeretteink lassú, vagy gyorsabb testi gyengülését, a betegségek egymás utáni megjelenését. A csendes, normálisan folyó hétköznapokat felváltják az izgalommal, szorongással teli idők. Vizsgálatok sorozata, szembenézés a diagnózisokkal, a leletekre várakozás szorongásaival. Megtalálni a lelkiismeretünk szerint legjobb gyógyítókat, és megtalálni ebben a folyamatban saját szerepünket.
Az ápoló szerepe
Banton amerikai szociálpszichológus alakította ki a szerepekkel kapcsolatos egyik elméletet a hatvanas években. Ebben az elméletben a nemi, életkori, családi és foglalkozási szerepek mellett helyet kaptak az úgynevezett átmeneti - idegen szóval passzazsér - szerepek is. Fő jellemzőjük, hogy ezeket életünk során csak ideiglenesen, rövidebb hosszabb ideig gyakoroljuk, ezért tanulással elsajátításuk helyett a gyakorlatban alakulnak, próbáltatnak ki. Ilyenek a vevő, az utas, a néző, stb. szerepei. Nevezik még az ilyen típusú szerepeket szituatív szerepeknek is. Az ápoló szerepe sajátos helyet foglal el általában a szerepek közt és ebben a felosztásban is. Egyszerre tekinthető ugyanis foglalkozási szerepnek, amikor valaki előzetes tanulás után, hivatásszerűen gyakorolja, illetve átmeneti, szituatív szerepnek, mikor valakinek előzetes tanulás nélkül, a helyzet által kialakított szükségletnek - sokszor kényszerítő szükségletnek - kell rövidebb, hosszabb ideig megfelelni. Szeretteink ápolásakor ezzel az utóbbi feladattal kell megbirkóznunk. Erre tudatosan felkészülni nem lehet, nem tudunk. Váratlan helyzeteknek kell megfelelnünk, sokszor gyors döntéseket kell hoznunk. Van, hogy ebbe belefáradunk. Kérjünk segítséget, osszuk meg terheinket. Elsősorban családtagjainkkal, de minden számba vehető segítséget vegyünk igénybe, az otthonápolási szolgáltatásoktól kezdve a lelki támogatásig. Ne gondoljuk, hogy ekkor kevésbé felelünk meg annak a mércének, amit magunk állítunk fel szeretteink ápolásával kapcsolatban. Saját testi és lelki erőnk fenntartására éppen az ő érdekükben van szükségünk.
Hogyan legyünk jó ápolói szeretteinknek?
Mindig szeretteink szükségleteit tekintsük elsődlegesnek. Mit várnak el tőlünk szeretteink?
- rendszeres kapcsolatot a gyógyítókkal
- folyamatos tájékoztatást, információkat állapotukról
- az állapotuknak megfelelő táplálkozás biztosítását
- biztonságos, rendezett környezetet
- a testi higiéné fenntartását
- lelki támogatást
- őszinteséget
- hitet, bizakodást a jobbulásban, a gyógyulásban
- nyugalmat
- erőt
Éltető szeretet
Egy csokor virág az éjjeliszekrényen, a családtagokkal való kapcsolat folyamatosságának fenntartása, a kedvenc kis unoka látogatása, egy-egy finom falat elkészítése, osztozás a mindennapok, a hétköznapok örömeiben részei a betegséggel való közös küzdelemnek. Legfontosabb, hogy továbbra is együtt éljük az életünket. Magányos órákat csak a pihenés idejére engedjünk meg szeretteinknek. Legyünk sokat velük, ne érezzék, hogy kiestek az élet folyamatosságából. Beszélgessünk minél többet. Hallgassuk meg újból és újból szeretteink történeteit a múltból. Életük folyamatosságának fenntartásával biztosítsuk életük folytatását, hogy minél hosszabb ideig közöttünk maradjanak.
