Alapos befektetőknek - a befektetési alapokról

A befektetési alapok sok befektető pénzét gyűjtik össze, és fektetik be meghatározott elveket követve. A befektetési alapok a kisbefektetők kedvencei. Kettős előnyük: kisebb kockázat mellett a befektetési lehetőségek nagyobb kínálata.

A befektetési alap a befektetők közös tulajdonában lévő vagyontömeg. Egy-egy befektető részesedését ebből a közös vagyontömegből a befektetési jegyek testesítik meg, ezeket lehet megvásárolni, eladni, illetve visszaváltani. Árfolyamukat az egy jegyre jutó nettó eszközérték határozza meg, vagyis az, hogy a közös vagyontömegből aktuálisan egy befektetési jegyre mekkora hányad jut. A befektetési alapot az alapkezelő hozza létre és kezeli folyamatosan. Az ott dolgozók szakértelme és tájékozottsága az alap sikerének biztosítéka: úgy igyekeznek alakítani a befektetések összetételét, hogy a kockázatok kezelése mellett a befektetők a lehető legmagasabb hozamot érjék el.

Likviditás, azaz visszaválthatóság szempontjából nyílt végű és zárt végű alapokat különböztetünk meg. A nyílt végű alapok befektetési jegyeit folyamatosan lehet venni és eladni, a zárt végűek jegyeihez meghatározott jegyzési időszakot követően lehet hozzájutni, és meghatározott futamidő lejártával lehet visszaváltani őket. A zárt végű alapok a visszaváltáskor meg is szűnnek.

A befektetési alapok a befektetők rájuk bízott pénzét jellemzően értékpapírokba, illetve ingatlanokba fektetik be. Az természetesen tudható, és fontos szempont is a kisbefektető számára, hogy egy alap milyen elvek szerint és mibe fektet, hiszen ez is segít átgondolnia és eldöntenie, hogy mekkora hozam reményében mekkora kockázatot vállal. Az értékpapír alapok skálája a bankbetétekbe, illetve egy évnél kevesebb hátralévő futamidejű állampapírokba fektető likviditási vagy pénzpiaci alapoktól a vegyes, több befektetési típusba (kötvényekbe, részvényekbe, ingatlanokba) fektetőkön át a tiszta részvény alapokig terjed - a viszonylag kicsi, de gyakorlatilag biztos hozam ígéretétől a nagyobb kockázattal járó, de azzal arányosan nagyobb hozam lehetőségéig.

Az utóbbi néhány év persze a befektetési alapok iránt érdeklődők figyelmét is ráirányította a biztonság kérdésére, és népszerűvé tette az addig jóformán ismeretlen tőkegarantált, illetve tőkevédett és a hozamgarantált, illetve hozamvédett alapokat. Ezek esetében az alapkezelő garanciát vállal, illetve ígéretet tesz arra, hogy a befektető pénze nem lesz kevesebb, sőt azt is vállalja, hogy mindenképpen kifizet neki bizonyos hozamot. A nagyobb biztonság természetesen nincs ingyen, még ha nem is közvetlenül az ügyfél fizeti, mivel végső soron a befektetési alapok működésének minden költsége hatással van az elérhető hozamra.

A befektetési alapok hozama nyilvános, a bankok betéti kamataihoz hasonlóan megtalálhatók az adatok a gazdasági sajtóban és az interneten. Internetes oldalukon az alapkezelők maguk is további kiegészítő és a befektetési döntést segítő információkkal igyekeznek megkönnyíteni a befektető dolgát, hogy megalapozott döntést tudjon hozni. Azt mindenki kötelezően elismétli, hogy egy alap múltbeli teljesítménye nem jelent garanciát a jövőre nézve, de támpontként erről is érdemes információt gyűjteni és összehasonlítani más, hasonló befektetési politikájú alapok teljesítményével.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.