7 tipp: ha nem akar visszeres lábat

Negyvenöt év fölött megjelenhetnek a lábon az első visszerek, különösen nők esetében. Ilyenkor már sokkal nehezebb dolgunk van velük, mint ha megelőztük volna ezt a kellemetlenséget. A visszeresség nemcsak esztétikai probléma.

Úgy lehet elkerülni vagy minél inkább késleltetni a visszerek megjelenését a lábon, ha még idejében tudatosan törődünk vénáink vérkeringésével és nyirokkeringésünkkel.

Milyen legyen a cipősarok?

Egyaránt kerülni kell a túl magas és a túl lapos cipősarkot. A magas sarok akadályozza a lábszár izompumpáját abban, hogy segítse az ereket a vér keringetésében, pedig erre itt nagy szükség van, hiszen a láb vénáiban felfelé áramlik a vér, le kell győznie a gravitációt. A túl lapos sarok a lábboltozatra nehezedő nyomást csökkenti járás közben, ezzel akadályozza abban, hogy segítse az erek munkáját. Az ideális cipősarok körülbelül 4 centiméter magas.

Törődjön az emésztésével

Ha hiszi, ha nem, a visszerek megjelenése összefüggésben állhat a gyakori székrekedéssel. Ennek az a magyarázata, hogy a végbél vénáira gyakorolt nyomás az alsó végtag vénáira is átterjed, ezzel lassítja bennük a véráramot. A megoldás közismert: növényi rostokban gazdag táplálkozás. Sok zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű liszttel készült ételek, olajos magvak – ezzel segítik a bélműködést. Arra is fontos ügyelnie, hogy naponta legalább másfél-két liter folyadékot fogyasszon, ezzel a beleinek és a vénáinak is segítségére van.

Kerülje a forróságot

Sem a forró fürdő, sem a szauna nem tesz jót a lábának, de még a nyári hőség sem, legalábbis a visszeresség szempontjából. A lábon megjelenő visszerek azért válnak láthatóvá, mert kitágultak, pang bennük a vér, ahelyett, hogy áramlana. Ez történik forróság hatására is. Ügyeljen erre, különösen akkor, ha fokozottan veszélyeztetett, azaz elmúlt negyven, nő, felmenőinek visszeres volt a lábuk, dohányzik stb.

Rakja fel a lábát

Ha hazatér az egész napos lótás-futás vagy álldogálás-üldögélés után, vagy amikor lefekszik, pihentesse a lábát úgy, hogy felrakja valamire. Ez segíti a láb vénáit, de az egész vérkeringést is. A pihenés után akár be is kenheti a lábszárát valamilyen frissítő krémmel. Éjszaka is alhat úgy, hogy az ágy végébe kispárnát rak, és azon nyugtatja a lábát – nem kell magasra emelni, elég 4-5 centiméter.

Adjon le egy-két kilót

Akinek túlsúlya van, az szinte biztos lehet abban, hogy a lába előbb-utóbb visszeres lesz. Ennek elkerülése végett érdemes meghoznia azt az áldozatot, hogy igyekszik némileg változtatni a táplálkozásán. Különösen érinti ez a 45 év fölötti nőket, hiszen a változókor szinte törvényszerűen némi súlynövekedéssel jár. Nem kell sanyargatnia magát, ne azon merengjen, mennyi volt a testsúlya korábban – ha legalább egy-két kilótól sikerül megszabadulnia, azzal is nagy szolgálatot tesz leterhelt vénáinak.

Ne üljön sokáig egy helyben

A mozgásszegény életmód sietteti a visszerek megjelenését a lábon. Ha az izmok nem dolgoznak, a vénás véráramlás sem működik rendesen. Következésképpen mozogni kell. Gyalogolni, kertészkedni, biciklizni, úszni... Mindegy, mit választ, az a fontos, hogy naponta legalább egy fél óra teljen intenzív mozgással. Ha ezt megadja a lábának, nem fogják korán elcsúfítani a visszerek.

Ne dohányozzon

Egy 2002-ben az American Journal Epidemiology című folyóiratban publikált tanulmány szerint az, aki húsz éven át dohányzik, éppen annyira tönkreteszi a vénáit, mintha a munkája napi négy órán át egy helyben állásra kényszerítette volna. Tessék tehát leszokni a dohányzásról, csak így óvhatja meg lábát a visszeresedéstől. Ha nem hiszi, kérdezze meg az orvosát!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!