A light üdítők is hizlalnak!

Light üdítőitalokat iszunk, hogy jobban tudjunk fogyni? Dicsérnivaló próbálkozás, de ezektől csak a derékbőségünk fog nőni, figyelmeztetnek a University of Texas kutatói.

Egy nemrégiben publikált vizsgálatukban 749 embert figyeltek meg 9 éven át: egészen pontosan azt, hogy mit isznak. Az eredmények szerint legalább 7,5 centivel nőtt azoknak a derékbősége, akik naponta legalább egy diétás italt fogyasztottak.

Akik saját bevallásuk szerint sosem isznak diétás üdítőitalokat, azoknak 9 év alatt kevesebb mint 2,5 centiméterrel nőtt a derékbőségük. Azok, akik csak néha ittak ilyeneket, azoknak átlagosan 5 centiméterrel, akik pedig rendszeresen, minden nap ittak diétás szénsavas üdítőitalokat, azoknak több mint 7,5 centivel nőtt meg a derékbősége .

A light üdítők hasi elhízást okozhatnak?

A tanulmány egyik szerzője, Sharon Fowler elmondta: a megfigyelt résztvevők hasi zsírja háromszor több volt azoknál, akik naponta isznak diétás üdítők et. Ez pedig aggasztó: a belső szervek körül felhalmozódó zsír gyulladásveszéllyel, anyagcsereproblémákkal jár együtt, valamint nagyobb eséllyel alakulhat ki ennek meglétekor cukorbetegség, számos szív- és érrendszeri probléma, stroke, illetve rák is.

Veszélyesek a mesterséges édesítőszerek? A választ itt találja!

Fowler és társai nem újak a témában: 2008-ban a mesterséges édesítőszerek és a hosszú távú súlygyarapodás kapcsolatát vizsgálták 3000 ember adatainak birtokában egy mintegy 8 éves periódus során. Az eredmény sejthető: minél több mesterséges édesítőt tartalmazó italt ittak az emberek, annál jobban nőtt a testtömeg-indexük, ezzel együtt emelkedett az elhízás kockázata is.

Az árnyaltabb kép elérése érdekében az új kutatásban már olyan tényezőket is figyeltek, mint a testedzés mértéke, a dohányzás vagy a cukorbetegség megléte. A kutatók szerint tényleges ok-okozati összefüggés figyelhető meg a diétás italok és a szív- és érrendszeri problémák között, valamint eredményeik konzizstensek a hasonló témájú kutatások eredményeivel is. Hozzáteszik: igaz, hogy kísérletük kezdetén a legtöbb megfigyelt személy enyhén vagy jelentősen túlsúlyos volt, de a kapott bizonyíték támadhatatlannak tűnik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra