A legegészségesebb étkezés

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Fél kézzel, öltözködés közben felhörpintünk egy csésze kávét, felkapunk egy fél szelet vajas kenyeret a gyerek otthagyott tányérjáról, miközben gondolatban már messze járunk - legtöbbünknek ennyiből áll a reggeli. Pedig ennek nem kellene így lennie!

Ha igaz az, hogy a kezdés meghatározza a folytatást is, akkor rosszul állunk, hiszen a hétköznapjaink többnyire idegesen, feszültséggel terhesen kezdődnek. Öltözködés, készülődés, tumultus a fürdőszobában, a gyerekek indítása óvodába, iskolába, apró malőrök, mindig ilyenkor tűnik el valami, amire szükségünk lenne, vagy derül ki, hogy elfelejtkeztünk valami fontos teendőről, feladatról. Ismerős a kép?

Kapkodós reggelek

A háztartások zömére bizony a zaklatott, ideges napkezdés, a kapkodós reggelek a jellemzőek. Nem is csoda, hogy ilyen körülmények között a felmérések szerint a legelhanyagoltabb étkezésünk éppen a reggeli. A családok többségében legfeljebb a legkisebbek kapnak indulás előtt valamit, jellemzően egy bögre kakaót, vajas kenyeret, a felnőttek pedig az éhgyomorra felhajtott kávén kívül nemigen reggeliznek semmit. A feszült légkörben, siettetve persze a gyerekeknek sincs kedve enni, így az ő reggelijük egy része is a tányéron marad.
Sebaj - nyugtatjuk a lelkiismeretünket - majd az óvodában, az iskolában bepótolják. Ez azonban, ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem megoldás, hiszen legjobb esetben is kilenc, fél tíz, mikorra az óvodákban asztalhoz ülhetnek a gyerekek, az iskolai napköziben pedig többnyire csak ebéd van, legfeljebb a drága és egysíkú kínálatú iskolai büfékből vehet magának valamit az éhes kisdiák. A felnőttek pedig nem is tudatosítják magukban, hogy összefüggés lehet a reggeli rosszkedv, az ideges munkakezdés, a kisebb hatékonyság, a rossz munkahelyi légkör, az alacsony toleranciaszint és a rosszul indult nap, a kávé marta, korgó gyomruk között.

Másként is lehet

Pedig tudunk mi másként is élni! Gondoljanak csak a nyaralás idilljére, amikor a teraszon üldögélve, nyugodtan falatozgattak, vagy idézzék fel, mennyire másként történik mindez akár a legegyszerűbb vasárnap reggelen is! Olyankor előfordul, hogy kipróbálnak új melegszendvics receptet, vagy "megengednek maguknak" egy villásreggelit, például egy hagymás rántottát is, eszegetés közben beszélgetnek, mindenki elmondhatja, ami foglalkoztatja, és megbeszélik, hová mennek, mit csinálnak aznap. Higgyék el, nem kellenek ehhez luxus körülmények, sőt, még pluszköltségbe sem kerül: kis szervezéssel meg lehet találni azt a reggeli 20-30 percet, amelyet aztán erre fordíthatnak.

Dietetikusok a reggeliről

Az OÉTI (Országos Élelmezéstudományi Intézet) főigazgató főorvosa, dr. Martos Éva nemrégiben sajtótájékoztatón számolt be arról a felmérésről, amellyel a magyar iskolások és családjaik étkezési szokásait vizsgálták. Ebből kiderült, hogy a magyar gyerekek 20-33 százaléka reggeli nélkül megy iskolába, és egyre több közöttük az elhízott, amiben az egészségtelen, kiegyensúlyozatlan táplálkozás és a mozgáshiány egyaránt szerepet játszik. Pedig a napindító, energiát adó reggeli az egészséges táplálkozásnak kiemelten fontos eleme, különösen egészséges étkezés, amellyel megalapozható lenne az egész napi tevékenység.
Olyan fontos tápanyagokhoz, vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz juthat a család minden tagja a jól összeállított reggelikkel, amelyek gondoskodnak a szükséges energián kívül a csontok, az idegrendszer erősítéséről, hozzájárulnak az immunvédelemhez, a vérképzéshez, a szervezet egészének egészséges működéséhez. A napi energiabevitel egyötöde, a napi kalcium-, a vas-, a rostbevitel jelentős része fedezhető egy jó reggelivel. Az egészséges reggeli bizonyítottan csökkenti az elhízás kialakulásának veszélyét, növeli a kalcium és a vasbevitelt, javítja a koncentrálóképességet, segít a jobb szellemi teljesítmény elérésében.

Tippek az elfoglalt hétköznapokra

Reggeli nélkül ne menjenek el otthonról! Ha este, lefekvés előtt sikerül átgondolni a másnapi indulást és előkészíteni hozzá a legfontosabbakat, ki lehet gazdálkodni az ehhez szükséges időt. Ha az óvodás gyermek megszokja, hogy a reggel felveendő ruháit este kikészíti, ha az iskolás sosem hagyja a táska bepakolását reggelre, máris nyugodtabb a reggel. Akár meg is lehet este teríteni a reggelihez, de a legfontosabb, hogy mindig legyenek otthon az egészséges reggelihez szükséges hozzávalók, például tej, joghurt, müzli, teljes kiőrlésű kenyér, gabonapelyhek, egy-két fajta zöldség-gyümölcs, sovány sajtok, túró, sovány felvágott, tojás.

Az agyonunt margarin felváltható színes és izgalmasabb "kencékkel", fűszerezett, gazdagított szendvicskrémekkel, amelyek jó előre, például a vasárnapi ráérős főzőcskézés idején elkészíthetők. Ily módon be lehet csempészni többféle zöldséget, például a snidlinget, a petrezselyemzöldjét, a céklát, a cukkinit, a padlizsánt a túróból vagy vajból, margarinból kevert szendvicskrémbe, de főtt tojás, sonkareszelék, a levesből megmaradt főtt sárgarépa vagy hús is gazdagíthatja azt. Ezekhez az újításokhoz jó ötleteket, kipróbált recepteket találhatnak a Házipatika Egészség-receptek rovatában is.

Általános szabály, hogy minél színesebb a reggeli, annál egészségesebb, hiszen az élénk színű zöldségekkel vitaminok, antioxidánsok, vas és egyéb fontos ásványi anyagok vihetők be. Az ülve, kényelmesen elfogyasztott, jól megrágott reggeli falatok nemcsak a családtagok testi egészségét szolgálják, hanem a lelkihez is hozzájárulnak: a stabil háttér biztonságérzetét, jó hangulatát, nyugalmát nyújthatjuk ezzel a számukra.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország középső tájain változóan, délnyugaton és északkeleten erősen felhős lesz az ég, északkeleten kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag