A cukorfüggőség jelei

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Súlygyarapodás, álmatlanság, libidócsökkenés - csak néhány azok közül a nem kívánt mellékhatások közül, amelyeket a túlzott cukorfogyasztás okozhat.

Az orvosok és a táplálkozási szakértők jó ideje sulykolják már az emberekbe, hogy mennyire fontos lenne csökkenteni a mindennapi cukorfogyasztást. A cukorfüggők többségének azonban addig nem tűnik fel, hogy baj van, amíg észre nem veszi magán egészségtelen étrendje hátulütőit. 

Bőrproblémák

Natalie Lamb egészségügyi szakértő szerint a rendszeresen visszatérő pattanások az egyik leglátványosabb jelei, hogy valaki túl sok cukrot fogyaszt. A túlzott cukorfogyasztás ugyanis hormonzavarhoz vezethet, amelynek hatására főleg az állkapocs környékén jelenthetnek meg pattanások. De a vérben lévő cukor a bőr feszességéért és rugalmasságáért felelős kollagén- és elasztinrétegeket is megtámadja, ha pedig a helyzet tartósan fennáll, akkor egyenes út vezet a ráncok megjelenéséhez és a korai öregedéshez.

Kevésbé érezzük az édes ízeket

Lorraine Kearney táplálkozási szakember szerint az ízlelőbimbók szépen lassan alkalmazkodnak az elfogyasztott magas cukormennyiséghez, és idővel még a korábbinál is édesebb dolgokat kell majd ennünk ahhoz, hogy valóban érezzük és élvezzük az ízt. "A cukor olyan, mint a drog. Idővel egyre több és több cukorra lesz szüksége a szervezetünknek ugyanazért a hatásért. Tehát amit korábban túlságosan is édesnek éreztünk, egy idő múlva teljesen normálisnak tűnik majd."

Szuvas fogak

A fogorvosok évtizedek óta hajtogatják, hogy ha a gyerekek túl sok csokit és cukorkát esznek, akkor ez könnyen fogszuvasodáshoz vezethet - ez pedig valóban így van. A fogszuvasodás a Streptococcus mutans nevű baktériumfaj és a cukros ételek, italok kölcsönhatásaként jön létre. A baktérium tápláléka a cukor, amelynek lebontása közben savakat termel, ennek hatására pedig a fogzománc veszít ásványi anyagtartalmából. Ezeken a meggyengült területeken alakul ki később a gyermekkori fogszuvasodás.

Az ízlelőbimbók szépen lassan alkalmazkodnak az elfogyasztott magas cukormennyiséghez
Az ízlelőbimbók szépen lassan alkalmazkodnak az elfogyasztott magas cukormennyiséghez

Folyamatos sóvárgás a cukor után

Ahogy fentebb is említettük, a szervezet úgy reagál a cukorra, mint a kábítószerre: folyamatosan többre van szükségünk ahhoz, hogy ugyanazt az édes ízt érezzük.

"Észre sem vesszük, hogy amikor megkívánunk például egy bagelt, valójában cukor után ácsingózunk. Hiszen nem csak a cukorkák és sütemények tartalmaznak tömérdek mennyiségű cukrot - a feldolgozott és szénhidrátban gazdag élelmiszerek is tele vannak rejtett cukorral. A magas cukortartalmú élelmiszerekről kimutatták, hogy dopamin felszabadításával aktiválják az agy jutalmazási folyamatát, ez pedig hasonló, mint ahogy a függőséget okozó drogok működnek" - mondja Lorraine Kearney.

Kevesebb energia, fáradtság

A cukorfogyasztás megdobja a vércukorszintet, ami bár rövid ideig felpörgeti a szervezetet, ám hatása hamar elmúlik, utána pedig energiaszintünk drasztikusan lecsökken, ami fáradtsághoz és a koncentrációképesség csökkenéséhez vezet.

Megmagyarázhatatlan puffadás

A gyümölcsök édes ízét a gyümölcscukor, azaz a fruktóz adja. A fruktóz és a glükózmolekula együtt a szacharóz nevű kettős cukrot alkotja, amelynek lebontását a szervezetben a szacharáz nevű enzim végzi, ám vannak, akiknél ez az enzim hiányzik, így náluk a szacharóz fruktózra és glukózra bontása nem mehet végbe. Így a nagy fruktóztartalmú ételek fogyasztása hasfájást, haspuffadás és hasmenést is eredményezhet. 

Csökkent szexuális vágy

A túlzott cukorfogyasztás megzavarja az inzulinszintünket,  aminek hatására egy idő után a nemi hormonok egyensúlya is felborul, ez pedig a libidó csökkenéséhez vezet. Egy 2005-ös tanulmány arra is rámutatott, hogy a túl magas vércukorszintű férfiak körében gyakrabban jelentkezhetnek erekciós zavarok is. A vizsgálat kimutatta, hogy a cukorbeteg férfiak 50-75 százalékánál lép fel erektilis diszfunkció, ami háromszor magasabb, mint a nem cukorbeteg férfiak között.

Ahhoz, hogy a napi cukorbevitelt mérsékelni tudjuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy vannak olyan "rejtett források", amelyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy nagy mennyiségben tartalmaznak cukrot. Korábbi cikkünkben olyan ételekről írtunk, amelyekben meglepően sok a cukor.

Gyengülő immunrendszer

Az egészséges, kiegyensúlyozott étrend meghatározó szerepet játszik azimmunrendszerműködésében, mivel az immunműködés 70%-a a vastagbélben történik. A túlzott cukorfogyasztás károsítja az immunrendszert, így kevésbé lesz ellenálló a különféle fertőzésekkel és vírusokkal szemben.


Hízás

Lorraine Kearney szerint a túlsúly az egyik legnyilvánvalóbb jele annak, hogy étrendünkön változtatnunk kell. Normál esetben szervezetünk a cukrot energiává alakítja, amelyet vagy azonnal, vagy tárolva a későbbiekben felhasznál. Ám ha mégsem használjuk fel, akkor a cukor végül zsír formájában rakódik le testünk nem kívánatos területein, például a hasunkon.

Álmatlanság

Mivel a cukros éltelek fogyasztása avércukorszintmegemelésével felpörgeti a szervezet, érthető módon az esti nasizás után az elalvás sem fog könnyen menni. 

Forrás: Daily Mail

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

31901

Orvos válaszol
Aktuális
Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikumok

Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikus baktériumok nélkül nincs egészséges ember

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukobetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+30, +36 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a legtöbb napsütésre a Dunántúlon élők készülhetnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag