A rossz alvás felébreszti az "éhséghormont" és elhízást okoz!

Az álmatlanságot már régóta kapcsolatba hozzák a rossz egészségi állapottal, a súlygyarapodással, sőt, az elhízással is. Az UCLA kutatói most a jelenség okára is rájöttek.

A Psychoneuroendocrinology folyóiratban Sarosh Motivala, az UCLA Semel Idegtudományi és Emberi Viselkedéstani Intézetének adjunktusa munkatársaival együtt két olyan hormont vizsgált, melyek elsődlegesen a test energia-háztartásáért felelősek, jelzik az éhséget és a jóllakottságot.

A tanulmány kiderítette, hogy az álmatlanság e két hormon működése közül az egyiket megzavarja. Eddig egy tudományos munka sem értékelte ki e két hormon, a grelin és a leptin éjszakai értékét az elsődleges alvászavarban szenvedők esetében. A gerlin nevű peptidet a gyomor választja ki, serkenti az étvágyat, étkezések előtt növekszik a szintje. A leptin a testsúlyt szabályozza, és elsődlegesen a zsírsejtek bocsátják ki, jelzi a hipotalamusz felé az elraktározott zsír mennyiségét. A leptin szintjének csökkenése azt jelzi a szervezetnek, hogy kalóriahiány állt elő, így éhségérzet alakul ki, míg ha a szintje megemelkedik, akkor fokozódik az energiafelhasználás.

A kísérlet során a kutatók összehasonlították a jó alvókat a krónikus álmatlanságban szenvedőkkel. Az éjszaka során több ízben is megmérték a két hormon szintjét. Felfedezték, hogy míg a leptin szintje durván azonos volt mindkét csoport esetében, addig a gerlin szintje 30 százalékkal kisebb volt az álmatlanságban szenvedők esetén.

Elsőre azt hihetnénk, hogy a gerlin szintjének csökkenése meggátolja a súlynövekedést, mivel a hormonszint növekedése fokozza az étvágyat. Motivala azonban összehasonlította az eredményeket korábbi, alvászavarokkal foglalkozó tanulmányok adataival, és arra a következtetésre jutott, hogy a váltás valószínűleg napközben következik be. Ha keveset alszunk, akkor a gerlin szintje emelkedik, a leptiné csökken, egy duplán étvágynövelő "átok". Motivala jelenleg ezt a váltást igyekszik megvizsgálni."A jelenlegi tanulmány azt mutatja, hogy az alvászavaros betegek energia-egyensúlya felborul, ezzel magyarázható a későbbi elhízásuk" - mondta Motivala, aki az UCLA pszichoneuroimmunológiai részlegének is tagja.

"Ez egy izgalmas felfedezés, mert rámutat, miként kapcsolódik egymáshoz két olyan eltérő viselkedés, mint az evés és az alvás. Épp most készülünk feltárni a kapcsolatok lehetséges következményeit, de egy újabb példát szolgáltatunk arra, hogy miért annyira fontos a megfelelő alvás" - mondták a kutatók.

A tanulmányhoz 38 férfit osztottak két csoportba. 14-en küzdöttek alvászavarokkal, a többi 24 egészséges volt. A csoport minden tagja egyidős volt, azonos testsúllyal. Mindkét csoport részt vett műszeres alvásvizsgálaton, mely az agyhullámokat figyelte. Éjjel 11-kor, hajnali 2-kor és 6-kor mérték meg a gerlin és a leptin szintjét. Az álmatlanságban szenvedők gerlinszintje jelentősen alacsonyabb volt az éjszaka folyamán, a leptin szintjében nem fedeztek fel kiemelkedő eltérést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra