Hatóanyag-kombináció: 11 nap alatt végez a tumorral

Miközben két műtét előtti emlőtumor-ellenes gyógyszer hatását vizsgálták, a Londoni Rákkutató Intézet orvosai egy figyelemre méltó felfedezést tettek: a betegek mintegy 11 százalékánál a két gyógyszer együttes hatására nemcsak összezsugorodott a daganat, de teljesen el is törlődött. Mi több, ehhez mindössze 11 napra volt szükség.

A vizsgálat eredményeit a közelmúltban mutatták be a 10. Európai Emlőrák Konferencián. A megállapítások 257 olyan nő esetén alapultak, akiknél nemrég diagnosztizáltak HER2-pozitív emlőrákot . Bár a kutatás még a korai szakaszában jár, a drámai eredmények azt jelenthetik, hogy néhány emlőrákos beteget már nem kell alávetni kemoterápiának.

Első körben 130 nőt választottak ki véletlenszerűen azok közül, akiket nem kezeltek a műtétjük előtt. Ők alkották a kontroll csoportot. A második és a harmadik csoport csak trastuzumab (Herceptin) vagy csak vagy lapatinib (Tyverb) hatóanyagot kapott 11 napig a diagnózis megállapítása után a műtét előtt. A fennmaradó 127 nőt véletlenszerűen osztották be a kontroll csoportba, vagy trastuzumabot vagy a két gyógyszer kombinációját kapták.

A mellrák érzékeny téma: gyakorisága folyamatosan nő, a kockázati tényezőit és a lehetséges óvintézkedéseket tekintve ugyanakkor előfordulnak ellentmondások is. Kattintson! Az orvoscsapatot az érdekelte, hogy a lapatinib és trastuzumab – amelyek a HER2-t, a mellrák daganatok mintegy 10 százalékának növekedését tápláló fehérjét célozzák – hogyan hatnak. A gyógyszerekről már korábban megjegyezték, hogy erős hatást fejtenek ki az emlődaganatokra a maguk módján. A Herceptin a rákos sejtek felszínen működik, míg lapatinib képes behatolni a sejt belsejébe, és blokkolni a HER2-t.

A hatóanyagkombináció lehet igazán hatásos a mellrák ellen

A hatásuk azonban akkor vált igazán figyelemreméltóvá, amikor együtt használták őket. Csak 11 napra volt szükség, hogy a rák jelei teljesen eltűnjenek a betegeknek 11 százalékánál. A páciensek 17 százalékánál pedig a tumor 5 milliméternél kisebbre zsugorodott. A hatás azoknál a nőknél is megjelent, akik már 2-es fázisú, a nyirokcsomóban áttétet képző emlőrákban szenvedtek.

A BreastCancer.org szerint a HER2 – humán epidermális (hám eredetű) növekedési faktor receptor-2 – egy olyan gén, amely szerepet játszhat a mellrák fejlődésében. Egy normális sejt magjában két HER2-gén található, amelyek a növekedéshez szükséges mennyiségű HER2-fehérje termelését idézik elő a sejtek felszínén. Ha a HER2-génből túl sok van, akkor a sejtek felszínén is jóval több HER2-fehérje figyelhető meg. Ezért a sejt gyorsabban nő, gyakrabban osztódik, s kialakulhat a rákos sejtburjánzás . A kutatók úgy vélik, hogy a mostani eredmények ugródeszkát jelenthetnek a személyre szabott onkológiai ellátásban.

„Egyértelmű, hogy ezek az eredmények további megerősítést kívánnak, de gyanítom, hogy az izgalom, amelyet a daganatok eltűnésének sebessége váltott ki, több vizsgálathoz vezet, amely megpróbálja megerősíteni ezeket az eredményeket” – mondta a kutatási ismertető tanulmány társszerzője, Judith Bliss professzor. Hozzátette, hogy a következő lépés az eredmények felhasználása a hosszútávú túlélés érdekében. „Nagyon világos, hogy nem engedhetjük meg a visszalépést, s növelhetjük a visszaesés kockázatát” – szögezte le.

Forrás: Medical Daily

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra