Nincs több felesleges tüdőműtét!

Miközben az Európai Unióban a tüdőrák okozta halálozás csökken, ez a hazai statisztikára nem mondható el, és ha valakinek a tüdejében daganat jelenik meg, nem könnyű megmondani, hogy az jóindulatú daganat vagy tüdőrák, mely sürgős kezelést igényel. Belga kutatók új vizsgáló eljárással lehetővé tették, hogy a rosszindulatú daganat pontosabb elkülönítésével a betegek túlélési esélyei javuljanak.

A légzőszervi betegségek idei európai kongresszusán, Amszterdamban hangzott el Johan Coolen előadása, aki az egyik legkorszerűbb vizsgáló technika, a PET-CT eljárás további kiegészítéséről számolt be. A belga professzor Leuvenben dolgozik és munkatársaival biztató eredményeket ért el a jóindulatú tüdődaganatok és a tüdőrák elkülönítése terén.

A PET (Pozitron Emissziós Tomográfia) vizsgálat láthatóvá teszi a különböző biológiai anyagokból kibocsájtott pozitronokat. A vizsgálat során beadott, izotóppal jelölt anyag a rosszindulatú sejtekben fölhalmozódik és ezzel a technikával láthatóvá válik.

Ha ezt az eljárást komputertomográfiával, CT módszerrel kombinálják, a legkülönbözőbb szövetekben megjeleníthetők az ép és a kóros területek. A CT metszeteknek megfelelő képeket készít, így a daganatot térben ábrázolni lehet.

A belga kutatók úgy módosították az eleve rendkívüli technikát, hogy a hozzáadott módszer méri a tüdőben a folyadékmozgást is és, ezzel már a tüdőrák korai szakában jelzi a szerkezeti változásokat. Az új eljárás nem igényel sugárterhelést és vértelen módszer.

A kutatók 50 betegnél alkalmazták a kombinált vizsgáló eljárást. A PET-CT ezekben az esetekben tüdőráknak vagy arra gyanúsnak véleményezte a daganatot. A kiegészítő vizsgálat egy nappal a műtét előtt történt.

A PET-CT 33 esetben pontos diagnózist adott, 7 esetben tévedett és 10 esetben nem tudta meghatározni az elváltozást. A módosított technika a tíz, előzőleg kérdőjeles eset mindegyikét pontosan értékelte és az 50 esetből csak öt esetben nem adott pontos diagnózist.

A kutatók azt remélik, hogy a kiegészített eljárás, mely a gyulladásos területeket is pontosan jelzi, lehetővé teszi, hogy csak a valóban rosszindulatú daganatokat operálják.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra