Rossz hír, szennyezett levegőt lélegzünk be

Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek: a világ népességének mintegy 99 százaléka lélegzik olyan levegőt, amelyben határérték felett vannak a szennyezőanyagok - közölte éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A jelentésben szereplő becslést a műholdas adatokra és 117 ország 6000 városának adataira alapozták.

Évente több mint 7 millió ember halálát okozza a levegő szennyezettsége - emelte ki a WHO környezetvédelmi egészségügyi tisztviselője, Maria Naira.

Ezek a világ legrosszabb levegőjű városai .

A finom por bejut a tüdőbe és a vérbe, hatással van a légzőrendszerre, károsítja a szív- és érrendszert, és egyebek mellett szélütést okozhat. A főként a járművek belsőégésű motorjaiban keletkező nitrogén-dioxid légzőszervi problémákkal is összefüggésbe hozható. A WHO tavaly jelentősen csökkentette a szennyezésre vonatkozó biztonsági határértékeket.

Évente több mint 7 millió ember halálát okozza a levegő szennyezettsége.
Évente több mint 7 millió ember halálát okozza a levegő szennyezettsége. Fotó: Getty Images

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hangsúlyozta: sürgősen szembe kell nézni a légszennyezés és az éghajlatváltozás okozta kettős egészségügyi kihívással, és ehhez minél gyorsabban el kell indulnunk egy olyan világ felé, amely kevésbé függ a fosszilis tüzelőanyagoktól.

A WHO olyan támogatásokat sürgetett, amelyek lehetővé teszik a háztartások tiszta energiára való átállását, mivel a tűzhelyek és kályhák füstje jelentős tényezője a globális légszennyezettségnek. A szervezet úgy véli, emellett a gyalogosok, kerékpárosok és tömegközlekedést használók érdekében is intézkedéseket kell hozni.

Nagy a különbség

A levegő minőségével foglalkozó jelentés szerint világos különbség van a gazdagabb és szegényebb régiók között. A magas jövedelmű országok városainak 17 százalékában a levegő szállópor -tartalma megfelel a WHO ajánlásainak. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban viszont csak a városok 1 százaléka esik ebbe a kategóriába.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!