Megdöbbentő, mennyi alumíniumdobozt használunk el

Magyarországon a megkérdezettek 91 százaléka támogatja a végtelenszer újrahasznosítható csomagolást, és általános elvárás, hogy az állam tegyen valamit a környezetkárosító anyagok használata ellen – közölték egy nemzetközi kutatásra hivatkozva a Minden Doboz Visszajár program szervezői.

A megkérdezettek majdnem kétharmada egyetértett azzal, hogy a környezet védelmét a hulladék mennyiségének csökkentése, szelektív gyűjtése, valamint az egyéni újrahasznosítás szolgálná a legjobban. A magyarok csaknem fele tudja, mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal, és azzal is tisztában van, hogy az újrahasznosított anyag érték. Az italos dobozokat 41 százalék rendszeresen elkülöníti az otthonában, bár a munkahelyén csak 26 százalék. A visszajelzések alapján több szelektív hulladékgyűjtőre és betétdíjas visszaváltási rendszer bevezetésére is szükség lenne.

üdítős doboz, alumínium, csomagolóanyag
Magyarországon évente egymilliárd alumíniumdoboz kerül forgalomba. Fotó: Getty Images

A közlemény elsősorban az alumínium jelentőségét emelte ki, mivel ez az anyag akárhányszor újrahasznosítható. Magyarországon évente több mint egymilliárd darab alumíniumdoboz kerül forgalomba csomagolóanyagként, és a Minden Doboz Visszajár program nemrég nyilvános rendezvényt is tartott Budapesten, hogy a szelektív gyűjtést népszerűsítse. A kezdeményezés abban szeretne segíteni, hogy a begyűjtési arány elérje a 100 százalékot, ez viszont – mint hangsúlyozták – csak a fogyasztók, a kibocsátók, a rendezvényszervezők összefogásával érhető el.

Hogyan tehetjük zöldebbé háztartásunkat ? Szakértőtől kértünk tippeket.

A visszajelzések szerint hozzájárulhat a kezdeményezés sikeréhez, ha az alupackok visszaváltása jótékony célokat szolgál. A Minden Doboz Visszajár magyarországi képviselője a Returpack Kft. vezetőjeként közölte, hogy idén már olyan automatákat is üzemeltetnek, amelyekkel a visszaváltott dobozokért járó összeget fel lehet ajánlani másoknak. A cég évente csaknem 70 millió darabot gyűjt be, ami több mint 1000 tonnányi alumínium újrahasznosítását eredményezi évente.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!