Környezetbarát tisztítószerek: erre figyeljünk vásárlásnál

Napjainkra jelentősen emelkedett a környezetbarát tisztítószerek iránti kereslet Magyarországon, a Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint azonban érdemes körültekintőnek lenni, mert egyes gyártók megtéveszthetik a vásárlókat.

Egyetlen év alatt, 2019-ről 2020-ra 42 százalékkal nőtt a környezetbarát mosó- és tisztítószerek forgalma, illetve a választék is 27 százalékkal bővült a szegmensben - írja a Nielsen piackutatóval közös felmérése alapján a Tudatos Vásárlók Egyesülete . A kínálat követi tehát a keresletet, hiszen az Eurobarométer adatai szerint a magyarok 88 százaléka aggódik a termékekben lévő vegyi anyagok egészségi, illetve 87 százaléka azok környezeti hatása miatt.

A vásárlók egyre inkább a környezetbarát tisztítószereket keresik itthon is
A vásárlók egyre inkább a környezetbarát tisztítószereket keresik itthon is. Fotó: Getty Images

"Rendkívül aggályos, hogy környezetbarát tulajdonságokra utaló szavakkal, képi megjelenítéssel kelletik magukat a tisztítószerek. Ezeket az állításokat ugyanis a legtöbbször nem ellenőrzi olyan független hitelesítő szervezet, mint például az EU Ecolabel " - olvasható a közleményben. Európai uniós ökocímkét azok a termékek és szolgáltatások kaphatnak ugyanis, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké és szolgáltatásoké. A minősítést független szakértők folyamatosan ellenőrzik, vagyis a védjegyezésért nem a gyártó felel.

A műszálas ruhák mosásakor felszabaduló mikroszálak szennyezhetik az északi-sarkvidék vizét egy közelmúltbeli tanulmány szerint.

A kritériumrendszer szigorú, éppen ezért a termékek egy része nem tud, esetleg a gyártók nem is szeretnének annak megfelelni. Helyette különböző trükkökkel próbálják környezetbarát terméknek beállítani a kínálatukat. Ilyen például a csomagolás zöldítése, amikor álismérvek kiemelésével igyekeznek meggyőzni a vásárlókat. A Tudatos Vásárlók Egyesülete aggályosnak tartja, hogy mint felméréséből kiderült, hogy 2020-ban minden termékkategóriában gyorsabban nőtt a minősítés nélküli termékek forgalma, mint a minősítettekké.

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

"Azok a cégek, amelyek nem minősíttetik a termékeiket független fél által, kihasználják a fogyasztók egyre inkább megmutatkozó környezetvédelmi érzékenységét, miközben nem igazolják - például hiteles minősítéssel -, hogy valóban rászolgáltak erre a bizalomra, sok esetben kifejezetten megtévesztve a fogyasztókat" - szögezte le a fogyasztóvédelmi szervezet. Annak érdekében, hogy valón környezetbarát terméket vigyünk haza, a Tudatos Vásárlók szerint az alábbi intő jelekre érdemes figyelni.

  • Szinte minden öko- vagy annak nevezett tisztítószer csomagolása részben vagy teljesen újrahasznosított, és ezt rendszerint ki is emelik a gyártók. Bár a csomagolás újrahasznosítása valóban jár környezeti előnyökkel, de önmagában semmit sem mond el a termék tartalmáról. Mindenképpen keressük tehát ökominősítést a címkén.
  • Az álökotermékeknek további jellegzetessége, hogy természetes vagy biológiailag lebomló összetevőkre hivatkoznak rajtuk. Hiteles ökocímke hiányában viszont valószínű, hogy mégis tartalmaznak valamilyen környezetkárosító vagy kockázatos komponenst is.
  • Egyre több tisztítószeren is látható a vegán felirat. A hivatalos vegán logó eredetileg azt jelzi, hogy a termék nem tartalmaz állati eredetű összetevőt, sem állati mellékterméket, és nem tesztelték állatokon. A terméken, legújabban megjelenő vegánlogók mögött azonban gyakran nincs hiteles minősítés, így például nincs külön megemlítve, hogy a fejlesztés/gyártás során nem tesztelték-e a terméket állatokon. És természetesen ez a minősítés sem árulja el, hogy alapvetően környezetbarát-e a termék.
  • A bővülő piacon egyre nehezebb kitűnni, ezért találkozhatunk olyan címkékkel is, mint "napenergiával gyártva", "életbarát" vagy "környezetbarát termék". Ha nincs mellettük hiteles címke, akkor ne higgyük el, hogy teljes mértékben környezetkímélők.

A fenti jelzők mindig a termék egy-egy tulajdonságát emelik ki, azonban semmit nem mondanak arról, hogy a termék összességében környezetbarátabb-e, mint a többi. A hivatalos EU Ecolabel minősítéssel rendelkező termékeknél bizonyított ez az előny.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!