Jön a festék, amely lehűti az épületeket

A valaha volt legfehérebb festéket állítottak elő amerikai kutatók azzal a céllal, hogy javítsák az épületek hűtését, hozzájárulva ezáltal az éghajlatváltozás problémájának kezeléséhez.

Brit kutatók olyan falfestéket fejlesztettek ki, amely megőrzi az épületek fűtése során keletkező hő egy részét. Részletek itt.

Az új festék a napfény 98 százalékát visszaveri, az infravörös hőt pedig a világűrbe sugározza ki. A teszteken a környező levegő hőmérsékletnél 4,5 Celsius-fokkal hidegebbre hűtötte le a felületeket még közvetlen, erős napsugárzás esetén is - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. A szakemberek szerint a termék egy-két éven belül forgalomba kerülhet.

A meglévő fényvisszaverő festékek csupán a napfény 80-90 százalékát verik vissza
A meglévő fényvisszaverő festékek csupán a napfény 80-90 százalékát verik vissza. Fotó: Getty Images

A tetők fehérre festése évszázadok óta bevett gyakorlat az épületek hűtésére. A jelenleg elérhető fényvisszaverő fehér festékek ugyan jóval hatékonyabbak, mint a sötét színű tetőburkolatok, de így is a napfény csupán 80-90 százalékát verik vissza, valamint elnyelik az ibolyántúli fényt, ami azt jelenti, hogy nem tudják a környezeti hőmérsékletnél hidegebbre lehűteni a felületeket. Az új festék azonban képes erre, csökkentve a légkondicionálók alkalmazásának szükségét és a működtetésükkel járó szén-dioxid-kibocsátást .

"A legfehérebb fehér azt jelenti, hogy a festék a lehető legnagyobb mennyiségű napfényt képes visszaverni az űrbe" - magyarázta Xiulin Ruan, az amerikai Purdue Egyetem munkatársa. A festék három tényezőnek köszönheti hatékonyságát: a színezőanyagként használt bárium-szulfátnak, amely a hagyományosan alkalmazott titán-dioxiddal szemben nem nyeli el az UV-fényt, a magas - 60 százalékos - pigmentkoncentrációnak, valamint a különböző méretű pigmentrészecskék alkalmazásának.

A szakemberek szerint az ultrafehér festéket a hagyományos változatokhoz hasonlóan lehet legyártani, egyszersmind árban sem térnek el egymástól. A teszteken a festék kopásállónak bizonyult, de további vizsgálatokra lesz szükség annak megállapítására, hogy hosszú távon mennyire tartós. Ruan elmondta, hogy a festék nem jelent kockázatot az emberek látására, a felületekről szétszórtan visszaverődő napfény nem erős. Eredményeikről a szakemberek az ACS Applied Materials & Interfaces című folyóiratban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?